2011. július 11., hétfő

XII. Jazz és a Bor fesztiváljának színpadán július 16-án, szombaton hallhatjuk a Babos Project Specialt

Zsebők Anita


Babos Gyula állandó fellépője a Jazz és a Bor fesztiváljának, a Babos Project Special nevű formációt 2005-ben alapította. A zenekar legfontosabb célkitűzései közé tartozik a roma zenei kultúra jazz muzsikába való integrálása. Bemutatkozó albumuk Variációk címmel jelent meg, melyet Fonogram-díjjal jutalmazták. Babos Gyula hazánk egyik legismertebb jazz gitárosa mellett, Veres Mónika énekel, Szakcsi Lakatos Róbert ül a billentyűk mögött, Balogh László dobol és Lakatos Pecek Krisztián bőgőzik és basszusgitározik. 2010-ben jelent meg a formáció legfrissebb lemeze, Rapszódia címmel.


Babos Gyula  Liszt Ferenc-díjas magyar dzsessz-gitáros, aki 2005-ben Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje kitüntetést kapott, s számos hazai, illetve külföldi jazz-zenésszel fellépett már és lemezt is készített. Felesége Katona Klári énekesnő. Alig volt tizenhét éves, amikor 1966-ban megnyerte a Magyar Rádió jazzversenyét. 1977 óta a Liszt Ferenc Zeneművészéti Főiskola tanára. Pege Aladárral, Kovács Andorral, később a Kexben, a Rákfogóban, Kőszegi Imre zenekarában játszott. Szakcsi Lakatos Bélával alapította a Saturnust. Szerepelt Szabó Gáborral, Frank Zappával. Egyik legfontosabb lemeze a Victor Baileyt, Terri Lyne Carringtont, és Jinda Györgyöt felvonultató Blue Victory című 1994-ben kiadott CD, amelyet Európa 12 országában terjesztettek. 1997-ben alakult meg a Babos Project Romani, amely együttes számos hazai és külföldi fesztiválon aratott sikert az elmúlt években (Marseilles, Eilat, Bukarest, London, Kassa) a SONY cég 1998-ban jelentette meg "Egyszer volt.." címmel a Project felvételeit. 1998-ban Take Fourral (Pege/Tomsics/Kőszegi) három lemezt készítettek. 2001-ben a legendás Herbie Mann-nel készített felvételt. Babos a jazzmuzsikusi és zeneszerzői (filmekhez és rajzfilmekhez is írt zenét) tevékenységén kívül pop- és kortárszenei előadók producere is. 1991-ben eMeRTon Díjat, 2003-ban, pedig Szabó Gábor-díjat kapott.


Veres Mónika már 15 évesen díjat nyert a Montenegrói díjfesztiválon, 1999-ben Nika néven jelent meg lemeze, 2000-ben „Az év tini énekese” lett. Gyermekkorában az Állami Operaház Gyermekkórusának tagja volt, 2006-ban az 56 csepp vér című rockmusical Júliáját játszotta el. A Kőbányai Zenestúdióban tanult, most az énekesnő elképesztő biztonsággal interpretálja a pop és jazz világsztárjainak slágereit. Idén Fonogram-díjat nyert  „az év közreműködő zenésze” kategóriában.


Szakcsi Lakatos Róbert 1975-ben született, Szakcsi Lakatos Béla fiaként. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola után Svájcba ment és a baseli Zeneművészeti Főiskola hallgatója lett, itt előbb klasszikus, majd dzsessz szakon tanult. 1995-től zenei versenyek során nyerte el a kategóriadíjakat: így a legjobb zongorista és a legjobb szólista díját Krakkóban, 1995-ben, majd 1996-ban a Baseli Rádió szervezésében rendezett országos Bach zongoraversenyen első díjat kapott. 2001-ben ő nyerte meg a Montreux Jazz Festival nemzetközi szólózongora-versenyét. 2005-ben az avignoni dzsesszfesztivál keretében megrendezett, fiatal európai együttesek számára kiírt vetélkedőn a legjobb szólista díját kapta. Egyik legfontosabb számára saját zenekara, az Off Course, 2002-ben Erik Truffaz francia sztártrombitással adott ki közös lemezt. Nemrég pedig megjelent a BMC gondozásában a Szakcsi Generation with Jack DeJohnette and John Patitucci című CD, amelyen Szakcsi Lakatos Béla és két fia, valamint Oláh Kálmán, azaz négy rendkívüli zongorista játszik a világhírű dobossal és nagybőgőssel.


Balogh László dobos, fiatal kora ellenére rengeteg zenei tapasztalattal rendelkezik, zenélt együtt többek között, Egri Jánossal, Borbély Miklóssal, Harcsa Veronikával. Játszott a Babos Project Romani zenekarban is, és Veres Mónikával együtt a Headline zenekar tagja.

Lakatos Pecek Krisztián illusztris zenész dinasztia tagja. Az ő hangszere a bőgő, 2003-ban megnyerte a Bartók Rádió bőgőversenyét. Unokaöcsseivel triót alapítottak Pecek Lakatos Trió néven. Játszik Balázs József különböző formációiban, valamit Szakcsi Jr. Trióban.

2011. július 7., csütörtök

Szombat esti záró koncertek első fellépője a 1705 Kaltenecker-Dés-Piri trió lesz Július 16-án, a XII. Jazz és a Bor fesztiválján

Zsebők Anita


Kaltenecker Zsolt és Dés András, már régóta zenélnek együtt, Ausztráliából hazatérve ekkor lépett a színre Piri Béla, így alakult meg a 1705. A zenekar neve egyik számuk címéből ered, amit egy 1705-ös historikus billentyűs hangszeren írt Kaltenecker Zsolt.



Zenéjük fő inspirációja a Esbjörn Svensson Trio, Esbjörn Svensson  egyik legismertebb svéd jazzzongorista valamint Avishai Cohen izraeli jazz zenész és Brad Mehldau amerikai jazz zongoraművész. ”Különbség persze van sok: én másképp improvizálok, mint a fent említettek, illetve Rhodes-on játszom, Béla nem használ effekteket, Andris szettje pedig egészen speciális, hol a dob és az ütőhangszerek között, hol épp csak egy kisebb egzotikus ütőhangszer, mint például a riq az Angels-ben." – nyilatkoza Kaltenecker.


Kaltenecker Zsolt billentyűs 8 évesen kezdte klasszikus zenei tanulmányait, 1996-ban fejezte be a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz- zongora szakát, majd Amerikában tanult. 1997-ben jelent meg első nagylemeze Ivory Tower,  majd az 1999-es Songs From The 20th Century az „Év Jazzlemeze” díjat kapta. Ezután turnézott szomszédos országainktól Japánig. 2008-ban megalapította a K.L.B nevű triót, amelyben Lukács Péter (gitár) és Borlai Gergő (dob) mellett játszott. 2009-ben Artisjus díjjal jutalmazták munkásságát.
Íme X. Jazz és a Bor fesztiválján készült amatőr felvétel a K.L.B zenekarról:

Dés László szaxofonos, zeneszerző fiaként született Dés András. Klasszikus-ütőhangszerek szakon tanult, már gimnazistaként a Lauder Javne iskola zenekara, a szefárd-zsidó zenét játszó Hey Band tagja lett. Egyik zenekar követte a másikat, egyszerre több világzenei produkcióban is részvett. 18 évesen kezdődött jazz pályafutása, többek között zenélt együtt Balázs Elemérrel, Szakcsi Lakatos Róberttel, Lamm Dáviddal, Juhász Gáborral. Édesapjával Dés Lászlóval és Geszti Péterrel játszott évekig a Jazz+Az zenekarban. Megismerkedett Kaltenecker Zsolttal, akitől eredetileg zongorázni tanult, majd Papesch Péterrel együtt alkottak formációt. Dolgozott együtt Fekete-Kovács Kornéllal is. Legfőbb tanárainak Édesapáját és Balázs Elemért tartja. Mostanában énekesnők dominálnak zenei életében Palya Bea, Szalóki Ági és Mitczura Mónika vendégzenésze. Tagja Lukács Miklós és Lantos Zoltán zenekarának, valamint saját Trióját vezeti.





Piri Béla basszusgitáros, bőgős nemrégiben tért vissza Ausztráliából, ahol 14évig élt és a The Ten Tenors nevű tízfős férfikórussal turnézta végig a világot. Mielőtt külföldre költözött volna Kaltenecker Zsolttal zenélt már együtt, és egykori megbeszélésük alapján, mikor visszatért Magyarországra, felkereste és megalakult a 1705J

2011. július 6., szerda

XII. Jazz és Bor fesztiváljának soron következő, július 15-én fellépő zenekara a Berki Tamás Band

Zsebők Anita

A Berki Tamás Band 2004-ben alakult, a magyar jazz legjobb zenészeinek tolmácsolásában hallhatjuk Berki Tamás énekes szerzeményeit. A zenekara tökéletesen van összerakva a jazzfunkrock stílushoz és vicces szövegű dalaihoz, a nagy tudás mellett a bohóckodás is állandóan a színpadon van. Balatonboglári koncertjükön Sárik Péter Orszáczky-díjas jazz zongoraművésszel egészül ki a banda, és egyben helyettesíti Tóth Viktort, aki sajnos nem tud eljönni.

Berki Tamás jelensége, egyedi színfoltja a magyar jazz énekes palettáján, árad belőle az energia. A 60-as években kezdte pályáját, a magyar jazz megalapítói közé sorolják. Érettségi után elvégezte a Jazz Konzit, majd tanárként dolgozott itt tovább. Volt szabadúszó újságíró, rádiós, és tévé szerkesztő is. Aztán ismét a tanítani kezdett, többek között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, jazz ének tanszakán. Pályafutása során számos díjat vehetett át, 2004-ben megkapta a legmagasabb szakmai kitüntetést, a Magyar Jazz Szövetség "Szabó Gábor Életműdíját", 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át.  Olyan neves zenekarok és zenészek kísérték, mint az Interbrass (Másik János, Dés László, Tomsits Rudolf, Tony Lakatos); Szakcsi Lakatos Béla, Fogarasi János, Pege Aladár, László Attila, Gonda János vagy Babos Gyula.
Horváth „Plútó” József tradicionális zenész családba született, 10 éves korában kezdett nagybőgőzni, majd autodidakta módon basszusgitározni. Fiatal barátaival megalakították első zenekarukat a Trio Heaven-t, amely az 1998 MAY Jazz Versenyen első helyezést ért el.

„Hozzáállásban jazz, életmódban blues, ritmikailag funky, politikailag, pedig rock zenész vagyok.” – így jellemzi magát Mohai Tamás gitáros. Öccse, Mohai Győző dobol dinamikusan, precízen és bámulatos zenei alázattal.
 Tóth Viktor szaxofonos saját magát egy úton járó kereső emberként látja, zenei törekvéseiben az egyetemes harmóniával vágyik egységre. A fiatal magyar jazz generáció egyik legtehetségesebb alakjának tartják. Kíváló nagyságokkal játszott együtt, mint Hamid Drake (dob), Henry Franklyn (bass), William Parker (bass), Dresch Mihály (sax). Hangszeres játékára a dinamikus, mégis érzékeny kifejezésmód jellemző, zenei megnyilvánulásaiban a pillanat energiáit kívánja megragadni. Játszott Európa és az Egyesült Államok számos jazz fesztiválján, saját tercettjét vezeti, kortárs táncossal duettezik, népzenét gyűjt, zenét szerez, új utakat keres.

2011. július 1., péntek

XII. Jazz és a Bor fesztiváljának péntek esti fellépője: Urbán Orsolya és a Four Tunes Quartet

A Four Tunes zenekar 2005-ben alakult, stílusuk hard bop. Kollmann Gábor (szaxofon) és Horányi Sándor (gitár) kompozíciói alkotják műsoruk fő tengelyét, valamit jazz standard-ek saját hangszerelésben. A quartet tagja még Lutz János bőgős és Sramkó János dobos. A zenekar vendég művésze Urbán Orsolya énekes.

Kollmann Gábor 1999-ben szerezett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetem jazz szaxofon szakán. Az elmúlt években számos európai jazz zenésszel lépett fel quintetben, többek között Lee Harper-el, Eric Kleinschuster-el, Heinz von Hermann-al, Ladislav Fidri-vel. Megalakulása óta tagja a Budapest Jazz Orchestra-nak. Jelenleg a For Tunes, Ricardo Salsa Club és a Malek Andrea Band-ben játszik.


Horányi Sándor jazz-zenei pályafutását Berki Tamás együttesében kezdte 1982-ben, majd 1984-től Pege Aladár quartetjének gitáros szólistájaként koncertezett itthon és külföldön egyaránt. Több alkalommal lépett fel neves nemzetközi fesztiválokon (Ankara, Wien, Nürnberg, Rosenheim, stb.) neves külföldi és hazai partnerekkel. 25 éve a magyar jazzoktatás meghatározó alakja. 1990 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem művésztanára.
Urbán Orsolya nyolcéves kora óta tanul énekelni, mostanra állandó muzsikusa a Jazzsteps-nek, énekelt az Avocaldo, az Enjoy, a Ricardo Salsa Club zenekarnak és közreműködött Gerendás Péter, Pege Aladár, a Benkó Dixiland Band és még sok más zenész produkciójában. Jelenleg több alkalommal a Budapest Jazz Orchestra szólistájaként hallható, illetve az X – faktor televíziós műsor énektanárának kérték fel. A hazai swing zene egyik keresett énekese.

Jazz mellé a Bor dukál


Szerző: Zsebők Anita


XII. Jazz és a Bor fesztiválja, Balatonbogláron idén is bővelkedik a minőségi borok kínálatában. A Balatoni-borvidék képviselői mellett tokaji és villányi pincészetek is jelen lesznek a fesztiválon. A továbbiakban egy kis ízelítőt olvashatnak:

"A bor anyja a fajta, A bor apja a termőhely, A sorsa az évjárat

Különleges villányi borok bölcsője Gere Tamás és Gere Zsolt pincészete. Boraikkal már több éve megtisztelik fesztivált. A pincészet egy különleges adottságokkal bíró, gyönyörű borvidéken zárja palackba a táj nemes nedűjét. Hamarosan megkóstólhatjunk a 2010-es évjáratú Olaszrizlinget, Rosé-t vagy Portugieser bort, a 2007-es páratlan Cabernet Sauvignon-t és egy Pinot Noir válogatást tartogatnak nekünk. Valamint egy frissítő meglepetéssel és készülnek a XII. Jazz és a Bor fesztiváljára.

A Villányi-hegység csodálatos fekvésű lankáin fekszik a Vylyan.  2008-ban elnyerte „Az Év Pincészete” címet Magyarországon, s még ugyanabban az évben Dániában is. A pincészetben a szüretkor beérkező szőlő többszöri válogatáson megy keresztül. Az érlelés magyar tölgyfából készült hordókban, valamint 15 gyönyörű ászokhordóban történik. Fajtától és évjárattól függően a vörösborok 6-18 hónapot töltenek hordóban, majd 3-4 hónaptól egy-két éves palackos érlelés után kerülnek ki a pincéből.  Balatonboglárra büszkeségüket a 2007-es Pinot Noirt hozzák, mely palackot így jellemzik: „Bíbor szín rubin reflexekkel. Meleg illatát a cassis (feketeribizli) uralja, ezt kísérik a fehérbors, a cédrus és a bourbon vanília fűszeres jegyei. Kiegyensúlyozott szerkezet, harmonikus ízek jellemzik, a fűszeres tanninok szinte beleolvadnak az élénk, piros gyümölcsös összképbe.” 

Tokaj

Tokaj-Hegyalja szívében található a Tokaj-Hétszőlő Szőlőbirtok, melyet egyedi borai és gazdag történelme tesz ma is világszerte ismertté. Első osztályú területei több mint ötszáz éve szakadatlanul szolgálnak uralkodói családokat, a magyar arisztokráciát és a tokaji ínyencségekre vágyó borkedvelőket. A terület a két világháborút követően öt évtizeden át Csipkerózsika álmát aludta, amikor is 1991-ben a Bordeaux székhelyű Grands Millésimes de France nevű francia cégcsoport rátalált erre a rejtett gyémántra és új fényt kölcsönzött neki. Az új gazda, a szőlőtől az erjesztőtéren át az érlelőpincéig modern ruhába öltöztette a birtokot, és kibővítette azt a Tokaj belvárosában található történelmi Rákóczi Pincével és a patinás Rákóczi-Dessewffy Kastéllyal. 2009-ben a birtok új tulajdonosra talált Michel Reybier személyében, aki a Hétszőlőben meglátta és megtalálta azt a páratlan értéket és hagyományt, amely által a Tokaj-Hétszőlő méltán illeszkedhetett be a Grand Cru Classé Cos d’Estournel (Saint-Estèphe, Bordeaux), a Chateau Marbuzet és a Goulée birtokok (Médoc, Bordeaux) által alkotott nagy presztízst képviselő birtokcsoportba.
  


Az első igazi borlovag
Györgykovács Kispincészet tulajdonosa, Györgykovács Imre somlóvásárhelyi borász kapta meg 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét a hazai borkultúra és borászat fejlesztéséért, a magyar borok nemzetközi elismerésében betöltött szerepéért. Györgykovács a Somlói Borvidék elismert gazdája lett tiszta ízű és egészséges boraival. Egy hektáros birtokukon furmintot, hárslevelűt, olaszrizlinget és traminit termesztenek.


Balatonboglári- borvidék

A Balatonboglári borvidék a Balaton déli, Somogy megye északi dombos területeinek lejtőjén terül el Balatonkilititől Kéthelyig. A szőlőhegyek déli lejtői lankásak, míg az északi oldalon meredek löszfalakat találunk. Balatonboglár, Balatonlelle, Szőlősgyörök és Kéthely a legjelentősebb bortermelői központ a borvidéken.
A vidék jelentős pincészetei a Jazz és a Bor fesztiváljának állandó részvevői.

Légli Ottó balatonboglári borász az „Év borásza” lett 2010-ben. A családi birtok 33 hektárból áll, mely a Balatoni-borvidék gyöngyszemét képezi. Boraik célja a természetes értékek, mint gyümölcszamatok, savak, üdeség, és a tudatos, felelős emberi munka, mind teljesebb harmóniájának kifejezői legyenek.
Kiváló boraikat, Chardonnayt, Olaszrizlinget, Rajnai Rizlinget,  Sauvignon Blanc -t, Pinot Noirat, Merlot, Kékfrankosot, Pinot Blanc, Rizlingszilvánit , Muscat Ottonelt, Irsai Olivért, Zenit, valamint Zöldveltelinit lehet kóstolni.

A Bujdosó Pincészet 80 hektár szőlőbirtokon gazdálkodó tradicionális, nagy hagyományokkal rendelkező borász család. Fehér- és vörösboraink alapanyagait a megfelelően kezelt, válogatott, kiváló minőségű szőlőt, a dél-balatoni Balatonboglári Borvidék szívében, már apáink által is kiválónak tartott szőlőtermő helyeken termelik.
Olyan, hagyományos érlelésű, minőségi borokat kíván a család a fogyasztók asztalára juttatni; amelyek a francia eredetű világfajtákból készülnek. A termőtájra, a Balatonboglári Borvidékre jellemző könnyed, gyümölcsös, üde fehér és rozé borokat kínálnak. Valamint - a világfajták felhasználásával előállított - elegáns cuvé-ket, amelyeket itt megismerve rendszeresen fogyaszt majd a visszatérő vendég.

Pócz Pincészet mottója: A jó bor a szőlőben kezdődik, a borász csak „ronthat” rajta. A pincészet 1991-ben lett alapítva, de a család szőlőtermesztéshez, borkészítéshez való kötődése generációkra vezethető vissza. A Dél- balatoni borút kedvelt és nevezetes borászata. „Borászati filozófiánk: Átmenteni és megőrizni a borokban a szőlő íz-, zamatgazdaságát, gyümölcsös ízét. Miután sok szőlőfajtával dolgozunk, ez kiváló lehetőséget ad a borásznak a magas minőségű Cuvée borok készítéséhez. Azt gondolom, a "Cuvée"-k jelenítik meg igazán a pincészet egyediségét, a borász ízlésvilágát és a borvidék kiváló adottságait.”

Hujber Pincészet is mint a borvidéken sok helyen családi gazdaságként működik. A balatonboglári család célja, hogy a mindennapok borát forgalmazza, olcsón jó borokkal kínálhassa az érdeklődőket. Boraik üdék, frissek, zamatosak, kiválóan egészítenek ki családi ünnepeket, baráti beszélgetéseket.

Július 13. - 16. között alkalmuk van a hangulatos jazz mellé, ízlésüknek megfelelő bort is választani és eltölteni pár kellemes nyári estét Balatonbogláron! :)

Várjuk Önöket!



2011. június 23., csütörtök

XII. Jazz és a Bor Fesztiválja! Július 14-én elsőként színpadon a Django Free!

A XII. Jazz és a Bor fesztiváljának másik csütörtöki (július 14.) fellépője a Django Free!

Szerző: Zsebők Anita

Az újonnan alakult Django Free zenekar Django zenéjére jellemző lendületet és vidámságot próbálja megragadni. A repertoárban szerepelnek saját szerzemények és a műfaj klasszikusainak feldolgozásai.



A műfaj teremtője Django Reinhardt, roma származású dzsessz gitáros, Európa kiemelkedő dzsessz alakja volt. Ő munkássága alapján alakult ki, a jazz manouche vagy más néven gypsy swing, swing manouche, gypsy jazz.

A zenekar tagjai a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen ismerkedtek meg, és azóta játszanak együtt, Jász András szaxofonon, Hudák Zsófia nagybőgőn, Barta Zsolt és Horváth Márk gitáron.



A zenekar vezetőjével, Jász Andrással beszélgettünk:

Mi ösztönözte a Django Free megalakulását?

A zenekart 2008–ban alapítottuk, az én szervezésemben. A Zeneakadémia jazztanszékén ismertük meg egymást, illetve valakivel már eleve évek óta muzsikáltam más formációkban, a baráti összhang már eleve adott volt...

Mi jellemző rátok? Melyik koncertetekre vagytok a legbüszkébbek?

Djnago stílusú zenét játszunk de ennél jóval többet, a django zene hangszerelésében van jelen a bandában (nincs dob, csak akusztikus hangszerek, bőgő, gitár alapú zene) de főként a saját dalokat játszunk, illetve a műfaj egy- egy nagyobb klasszikusát..

A zenénket vidámság, mediterrán hangulatok, sodró lendület jellemzi melyben mi magunk is minden este, amikor játszunk, újra és újra felfedezzük magunkat.

2010-ben a MüPában léptünk fel a magyar Jazz Showcase rendezvényen, illetve idén 2011-ben mi nyitottuk meg a Magyar Jazz Ünnepét.



Milyen érzésekkel várjátok a "Jazz és a Bor Fesztiválját" Balatonbogláron?

Boglárral mindig is nagyon személyes kapcsolatom volt, fiatalabb koromban rengeteg időt töltöttem el itt, muzsikáltam, több barátom is ideköt. A Jazz és Boron léptem már fel, sőt Tücsi volt az, aki még zeneiskolás koromban, a jazztanszak előtt, már támogatott és fellépési lehetőséget biztosított. :-) Úgyhogy, Neki nagy szerepe van a pályámban. :-)

A boglári jazz fesztivált mindig nagy várakozás előzi meg nálunk muzsikusoknál, mert különleges hangulata van, és a szervezők részéről sosem tapasztalt kedvességet és megbecsülést kapunk, a közönség, pedig nagyon lelkes mindig. Szóval jó eséllyel pályázik a nyár koncertje címre!! :-)

2011. június 19., vasárnap

XII. Jazz és a Bor Fesztiválja! Július 14-én színpadon a Csanyi Zoltán-Lattman Béla Band!

2011. július 14-én, csütörtökön a Csanyi Zoltán - Lattmann Béla Bandet hallhatjuk a „Jazz és a Bor Fesztiválja, Balatonboglár” színpadán.

Szerző: Szeli Dóra Réka




Csanyi Zoltán (zongora) nemrégiben tért vissza a tengeren túlról. Az Amerikában eltöltött évek után régi barátjával és zenésztársával, Lattmann Bélával (basszusgitár) kezdtek bele egy közös projektbe. A jazzóriásokhoz hamarosan két másik kiváló művész, Szendőfi Péter (dobok) és Lamm Dávid (gitár) is csatlakozott, akiket a boglári közönség szintén hallhatott már több formációban. Munkájuk gyümölcse 2011. februárjában került a boltok polcaira „A walk on the beach” címmel. A Tom-Tom Records gondozásában megjelent lemezen közreműködik Horváth Kornél (ütőhangszerek), László Attila (gitár) és Emilio (ének).


Csanyi Zoltán örömmel állt rendelkezésünkre egy interjúra, olvassátok szeretettel!

Mióta ismeritek egymást Lattmann Bélával?

Lattmann Béla és én a 80-as évek elején találkoztunk először a Kaszakő együttesben, es ezt követően szinte minden más formációban is együtt játszottunk, egészen addig, amíg én el nem hagytam az országot.

Hogyan jött az ötlet az új projektre?

Horváth Kornélnak, az egykori Kaszakő ütőhangszeresének támadt az az ötlete, hogy játsszunk a Colombus Jazz Hajón. Sok új szerzeményem volt, amelyeket Amerikában írtam, és szerettem volna Bélával játszani ezeket. Ez a koncert olyan jól sikerült, hogy Bélával elhatároztuk, hogy érdemes volna tovább folytatni, sőt, Béla még egy CD ötletével is előjött, ami pár hónappal később meg is valósult.

Hogyan esett a választás Szendőfi Péterre és Lamm Dávidra?

Lamm David volt az első választás, és Ő bevált. Több dobossal is próbálkoztunk, és végül Szendőfi Péter volt az, aki minden szempontból megfelelt számunkra.

Van kedvenc dalod a lemezen?

Nincs kedvenc számom a CD-ről, mert ha azt mondanám, hogy ezt vagy azt szeretem jobban, akkor úgy érezném, hogy megsértem a többi számot. Egy bizonyos szempontból minden dal kedvenc!

Játszottál már Balatonbogláron a „Jazz és a Bor Fesztiválján”? Mire számíthat a hallgatóság?

Még sosem volt szerencsém a boglári fesztiválon játszani, de nagyon sok jót hallottam róla. Izgatottan várom a napot, mikor elindulunk Boglárra, és megbeszéljük a buszban, hogy ki milyen bort szeret. A lemezanyagból fogunk játszani, de vannak új szerzemények is, mert általában legalább részben friss produkcióval szeretünk színpadra menni.

Van kedvenc borod?

Általában az alkalomhoz illően választok bort, de talán a félédes rosé borokat kedvelem a legjobban.


Szeretnénk felhívni a tisztelt publikum figyelmét, hogy semmiképpen se végezzen megerőltető mozgást a koncert előtt! Várható ugyanis, hogy a lábak önálló életre fognak kelni a latin ritmusok hatására! Kérjük a táncos kedvű jazzelőket, hogy ne fogják vissza magukat, bátran csörögjenek egyet a szomszéd asztal ücsörgőivel! Hallgassatok csak bele a következő dalba! :-)

2011. június 18., szombat

Mokka interjú Czöndör István boglári lelkésszel

Czöndör István boglári lelkész leleményessége határtalan. A "Jazz és a Bor Fesztiválja" alkalmából is különleges istentisztelettel készül, addig azonban lássunk egy kis ízelítőt az isteni meglepetésekből!

2011. június 10., péntek

XII. Jazz és a Bor Fesztiválja! Július 13-án színpadon a Fekete-Kovács Quintet!


Színpadon a Fekete-Kovács Quintet!

Szerző: Zsebők Anita/Szeli Dóra Réka

A "Jazz és a Bor Fesztiválja" idei első napján másodikként Magyarország egyik legkiemelkedőbb jazz muzsikusának zenekara, a Fekete-Kovács-Kornél által vezetett Fekete-Kovács Quintet lép színpadra.(2011. július 13.) 


Rögtön egy gratulációval kezdenénk, ugyanis a BMC gondozásában tavaly megjelent "Integro/Grandeur lemezért Fekete-Kovács Kornél az "Év hazai jazz albuma" kategóriában Fonogram-díjat vehetett át! A lemez egy igazi különlegesség, a kvintet tagjain (Bolla Gábor, Szakcsi-Lakatos Róbert, Soós Márton és Mohay András) túl a Pannon Filharmonikusok is közreműködnek az albumon.



Fekete-Kovács Kornél rendkívül sokat foglalkoztatott muzsikus, szólistaként és stúdiózenészként több mint száz lemezen működött közre, és hangszerelőként is folyamatos résztvevője a magyar kortárs-, jazz-, és könnyűzenei életnek.
Számos korábbi zenekara közül kiemelkedik a Brass Age, az Oláh Kálmán Szextett, a Blacksmith Workshop, illetve a jelenleg is működő Dés László Septet.
A Budapest Jazz Orchestra alapítója, 1998-tól 2005-ig művészeti igazgatója és szólistája. 2005-től a Balatonbogláron több ízben koncertező Modern Art Orchestra vezetője, 2006-ban pedig megalakította a Fekete-Kovács Kvintettet.  
Pályája során olyan neves nemzetközi zenekarokban játszott, mint az IASJ Big Band (Koppenhága), az EBU Big Band (Amszterdam-Budapest), a Brande International Music Workshop Orchestra (Dánia), az UMO Jazz Orchestra (Finnország), a Central Europian Jazz Connection, East Europian Artsamble és a Finn-Magyar Jazz Műhely.
Zeneszerzőként számos kisebb kompozíció mellett a Budapest Jazz Szvit szerzője.  Második big bandre íródott egész estés darabja, A Vándor, melynek premierjére 2002-ben került sor az EBU Jazz Orchestra előadásában. (Human circle - The Wayfarer, BMC CD 088). A művek sorában ezt követte a Zsoldos Bélával közösen jegyzett Üstdobverseny, utána a 2005-ben íródott Dedications című szvit, majd a Karácsonyi Napló, mely a Modern Art Orchestra első lemezének anyagául szolgált 2006-ban.  A Tölgy és a Méh című egész estés szerzeményét Wallace Roney és a Modern Art Orchestra mutatotta be a 2006-os Budapest Jazz Fesztiválon. Legújabb ambíciói a szimfónikus zenekari hangzás felé mutatnak. A Fekete-Kovács Quintet Symphonic Project, egy 90 perces zenei anyag, amely kvintett és a Pannon Filharmonikus Zenekar által került bemutatásra 2008 áprilisában, majd a Miskolci Szimfonikus Zenekarral 2009 márciusában.


1995-től 2010-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszékének, és 1998-tól  a Kőbányai Zenei Stúdió tanára.



Díjai: Fonogram-díj (2011), Artisjus Zenei Alapítvány díja (2000. és 2004.), Arany Zsiráf-díj (2000), eMeRTon díj - Az Év Zeneszerzője (2002), Liszt Ferenc-díj (2009).

2011. május 31., kedd

XII. Jazz és a Bor Fesztiválja! Július 13-án színpadon Fábián Juli és Sárik Péter!

Szerző: Zsebők Anita

Hamarosan elkezdődik a mi szívünk csücske, a XII. "Jazz és a Bor Fesztiválja  Balatonboglár". A következő 8 hétben bemutatjuk az idei év fellépőit. Reméljük, ezek a kis ízelítők majd segítenek ráhangolódni a forró nyári estékre, a kiváló borokra és sajtokra, amelyek idén is várják a jazzkedvelőket.

A "Jazz és a Bor Fesztiválja" idei első napján egy kivételes páros, Fábián Juli, a jazz új generációjának hangja, és Sárik Péter, hazánk egyik legismertebb jazz zongoraművésze ad koncertet (2011. július 13.)

Juli megfordult már számos hazai zenekarban (Just In Time, Erik Sumo Band, Barabás Lőrinc Eklektric) és zenélt a magyar jazz élet kiválóságaival, köztük Nagy Jánossal, Vukán Györggyel, Gyárfás Istvánnal és a Budapest Jazz Orchestrával. Az énekesnő állandó formációja saját zenekara, melyet 2007. nyarán alapított Fábián Juli Jazz Riff néven. 2007-ben és 2008-ban is bejutott az egyik legelismertebb világverseny, a Montreux Jazz Voice Competition döntőjébe, 2008-tól a Kodolányi János Főiskola jazz ének tanára.

Sárik Péter Emerton-, Artisjus- és Orszáczky-díjas jazz zongoraművész-zeneszerző pályája során számtalan együttesben játszott -dolgozott Gerendás Péterrel, Berki Tamással, a Kimnowak zenekarban, a Cotton Club Singers-ben,  Jazzpressionben, stb. 2007-ben alapította meg saját Trióját, szerzeményei évek óta dobogós helyet érnek el az amerikai és brit zeneszerző versenyeken.


Közös munkájuk 2008-ban kezdődött, már az első koncertjük közönsége is hatalmas ovációval fogadta azt az örömöt és felszabadultságot, ahogy a két művész együtt él a színpadon. A köztük lévő különleges összhang páratlan lehetőségeket nyújt az improvizációra. Hívhatnánk őket jazz duónak is, de produkciójuk ezen messze túl mutat, nem egyszer fordult már elő, hogy a közönség táncra perdült zenéjükre. A repertoár igen széles: legyen az a Take Five, az Ain’t no sunshine vagy a Change the world, bármely slágerből vidám jazzt formálnak.

Íme egy kis ízelítő a duótól!


Amerika kedvenc jazz énekese először Magyaroszágon!

Május 28-án a Budapest Jazz Clubban lép fel Kurt Elling

Forrás: zene.hu
Szerző: Budapest Jazz Club

Kurt Ellinget sokan emlegetik Frank Sinatra egyetlen - zenei értelemben - vett valódi örököseként. A tökéletes énektechnikájú sármos énekes ugyanis nem csak szakmailag állja meg helyét akár a legszigorúbb közönség előtt is. Színpadi jelenléte, könnyed eleganciája, humora és kisugárzása mindenkit lenyűgöz. Fellépései alkalmával az a ritka és megfoghatatlan varázslat születik újjá előadásról-előadásra, amiért az élőzenét élőben érdemes, sőt kell hallgatni.

Kurt Elling jelenleg a világ elsőszámú jazz énekese. A rangos JazzTimes Readers szokásos éves szavazásán hatodik ízben választották a legjobb férfi előadónak. Azoknak, akik esetleg nem ismerik munkásságát, sokat sejtethet az információ; második-harmadik-negyedik helyen Bobby McFerrin, Jamie Cullum, és Al Jarreau végzett. Ha mindez nem volna elég, Kurt Elling besöpörte a DownBeat magazin kritikusainak és a Jazz Journalists szövetség elismeréseit épp úgy, mint a legáhítottabb zenei kegytárgyat, a Grammy-díjat is.

A Blue Note kiadóval is számtalan albumot rögzítő vokálfenomén legutóbbi Grammy-díjas „Dedicated to you” című lemezén a világhírű szaxofonos Ernie Watts, és több évtizedes barátja, a kiváló zongorista Laurence Hobgood játéka mellett vonósok teszik még szerethetőbbé a lebilincselő hangulatú felvételt.

A szinte szakadatlan úton lévő énekes folyamatosan koncertezik a világ legismertebb koncerttermeiben. Az elmúlt években fellépett Európa majd minden jazz szerető országában, ám hazánkba első ízben látogat el, hogy már-már hipnotikus erejű előadásmódjával lenyűgözze és életre szóló rajongójává tegye az itthoni közönséget is.

Amerikai és angol sikerek után magyar elismerés Sárik Péternek

Orszáczky-díjjal jutalmazták Sárik Pétert PIECES c. jazzalbumáért

Nívós szakmai elismerésben részesült Sárik Péter jazz zongoraművész-zeneszerző a PIECES c. jazzalbumon szereplő szerzeményeiért. A 2009-ben alapított Orszáczky-díjat Hollós Máté, a Magyar Zeneszerzők Egyesületének elnöke nyújtotta át. A hivatalos díjátadóra a Sárik Péter Trió havi rendszerességgel megrendezett klubnapján került sor a Budapest Jazz Clubban. Az est folyamán a zenekar a lemez slágereit játszotta, a műsort Fábián Juli fellépése színesítette.

 
"Nagy megtiszteltetés számomra, hogy idén én kaptam az Orszáczky-díjat. Büszke vagyok, hisz ez egy rangos szakmai elismerés, a díj névadója és az odaítélők személye garantálja az értékét. Köszönettel tartozom nekik, és mindenkinek, aki segített az utamon, különösen a zenekarom tagjainak, Berdisz Tamásnak és Frey Györgynek, valamint Fábián Julinak."– köszönte meg az elismerést Sárik Péter.


A koncertet az MR3 Bartók Rádió rögzítette, aki lemaradt hamarosan meghallgathatja a Sárik Péter Trió előadását.



A Sárik Péter Trió idényzáró klubnapjára június 15-én kerül sor, a jazzrajongók a Szirtes Edina Mókussal és Cserta Balázzsal kiegészült Triót, azaz a The New Soul Band zenekart hallhatják 21.00 órától a Budapest Jazz Clubban.


Szerző: Szeli Dóra Réka

Shape of My Heart – Japán után a MÜPA színpadán mutatja be új lemezét Szőke Nikoletta

Forrás - zene.hu
Szerző - Szeli Dóra Réka

Szőke Nikoletta jazzénekesnő negyedik önálló albumát mutatja be Shape of My Heart címmel 2011. május 10-én a Művészetek Palotája Fesztivál Színházának színpadán, 19.30-tól.

A Shape of My Heart idén februárban jelent meg a japán Atelier Sawano gondozásában. A Szigetországban az album pillanatok alatt felkerült a lemezeladási listák élére, a HMV és a Tower Records vokális jazz előrendelési listáját két hétig vezette. A világ legnagyobb jazzlemez boltjában, a JazzTokyo-ban pedig a jazz összesítettben második helyre került, Miles Davis Bitches Brew Live című lemeze után, megelőzve ezzel Brad Mehldau Live in Marciac című lemezét.


A különleges hangú énekesnőre hamar felfigyelt a nagyvilág. 2005-ben több száz fiatal tehetséggel kelt versenyre, és elnyerte a Shure Montreux Jazz Voice Competition első díját és a közönségdíjat.


Nikoletta nemzetközi karrierje azóta is töretlen. 2006 januárjában első magyar énekesként meghívást kapott New York-ba a 33. IAJE Konferenciára. A művésznő debütáló lemeze 2008-ban jelent meg Golden Earrings címmel, 2009 januárjában a híres japán kiadó, az Atelier Sawano kínált neki lemezszerződést. Nikoletta két lemezének (A Song For You és Golden Earrings) japán sikerei olyan hatással bírtak a jazz világára, hogy 2009 májusában mindkét korong megjelent az Egyesült Államokban is. Szőke Nikoletta nemzetközi hírneve a tízszeres Grammy-díjas világsztár, Bobby McFerrin fülébe is eljutott, és Nikit kérte fel, hogy énekeljen duettet a művész budapesti koncertjén.


A Shape of My Heart megjelenését Japánban hatalmas érdeklődés előzte meg, köszönhetően a korábbi albumok sikereinek, illetőleg a Szőke Nikoletta Quartet 2010-es teltházas koncertjeinek a patinás tokiói jazzklubban, a Cotton Clubban. A világ egyik legismertebb jazzkulbbjában olyan neves világsztárok szerepelnek rendszeresen, mint a Branford Marsalis Quartet, a Roy Hargrove Quintet, Natalie Cole, Mike Stern, Jim Hall, Brian Blade vagy például a Manhattan Transfer.

Az anyagot, - csakúgy, mint az előző korongot, a My Song-ot - Niki állandó zenésztársaival, Szakcsi Lakatos Róberttel (zongora), férjével, Barcza Horváth Józseffel (nagybőgő) és Mohay Andrással (dobok) rögzítette. Az új lemez gondosan kiválasztott repertoárjában szerepelnek saját szerzemények és egyedi hangvételben feldolgozott pop dalok is, például Stingtől, George Michaelttól vagy Aretha Franklintől. Az egész lemezre jellemző a quartet által az évek során kialakított egységes, lírai hangzás, miközben nagyon sokszínű, változatos, dinamikus anyagot hallunk.


A Shape of My Heart album előkészületeivel kapcsolatban kérdeztük a művésznőt.

Az előző album rögzítéséhez külföldre utaztatok. A Shape of My Heart hol készült?

A lemez felvétele Magyarországon, a diósdi Phoenix Studios-ban zajlott, két napon át. A stúdiómunkát intenzív próbafolyamat előzte meg természetesen, ezért is tudtuk ilyen rövid idő alatt felvenni az anyagot. Kisgyermekes anyukaként ragaszkodtam ahhoz, hogy ne kelljen külföldi stúdióba utaznom, mint az első, japánoknak felvett lemezemnél, amelyet még Münchenben rögzítettünk.

A lemezen feldolgozások és saját szerzemények is szerepelnek, amelyekhez te írtad a dalszövegeket. Hogyan formálódott a koncepció?

Tizenkét dal található az albumon, melyből öt saját szerzemény, a többi pedig popfeldolgozás illetve jazz standard. Az öt saját szerzeményből kettőt Józsi, kettőt Robi, egyet pedig egy nagyszerű zenész barátunk, Rozsnyói Péter írt. Az angol szöveget mindegyikhez én írtam, attól függően, hogy milyen benyomásom volt a dal hangulatáról első hallásra. Van, amelyikről egy szenvedélyes szerelem, van, amelyikről éppen egy nagy csalódás jutott eszembe, de van olyan szövegem is, ami a gyermekkor utáni vágyakozásról szól, amikor még mindannyian egy nagy játszótérnek látjuk az egész világot. A feldolgozásoknál pedig mindig fontos szempont a személyes kötődés - akár a dallamvilága, akár a szövege, akár a hangulata iránt -, legyen szó popdalról vagy jazz kompozícióról. Így kerülhetett fel a lemezre például egy régi kedvencem, George Michael Jesus To a Child című
száma vagy a címadó Sting dal, a Shape of My Heart.

Különleges élményben volt részed a Shape of My Heart elkészülése közben.

Második gyermekemmel, Milánnal akkor jártam az ötödik hónap végén. Az élet olyan érdekes fordulatokat tud produkálni. Sokan azt hiszik, hogy az énekesi pálya nehezen összeegyeztethető az anyasággal, az én életem viszont - számomra csodálatos módon - pont úgy alakult, hogy az eddigi négy lemezemből hármat áldott állapotban vettem fel. Az első kettőt Biankával, a negyediket pedig Milánnal a szívem alatt énekeltem fel.

Melyik dal a személyes kedvenced az albumról?

A nagy kedvencem az előbb említett Jesus To a Child. Régi vágyam teljesült azzal, hogy ezt a dalt felvettük lemezre. A dal eredetileg ballada, de a próbákon a fiúk egy olyan grooveötlettel álltak elő, amitől rögtön lüktetni kezdett, és az első próbálkozásra éreztük, hogy nagyon erős atmoszférája van. Sikerült úgy a saját képünkre formálni, hogy közben megmaradt a dal eredeti mondanivalója. Büszkék vagyunk erre a feldolgozásunkra.

A Shape of My Heart magyarországi bemutatója után sem fogsz unatkozni. Mire készülsz?

Nagyon sűrű lesz számomra a 2011-es év. Egyrészt a lemezbemutató után játszani fogjuk országszerte a Shape of My Heart anyagát, másrészt ősszel bemutatunk egy vadonatúj, magyar nyelvű R’n’B-jazz produkciót, melyben a quartet kiegészül Lamm Dávid gitárossal, valamint két szenzációs fiatal zenésszel, Bolla Gábor szaxofonossal és Pecze Balázs trombitással. Oláh Kálmán zongorista-zeneszerzővel készülünk egy Michel Legrand esttel, melyben Balázs Elemér és a férjem, Józsi fogja alkotni a ritmusszekciót, és Winand Gáborral ketten fogunk énekelni szólóban és duóban egyaránt Kálmán által egyéni módon hangszerelt Michel Legrand szerzeményeket. Mindemellett októberben rögzítjük az ötödik lemezemet a quartettel, melynek megjelenése jövő év februárjában lesz, valamint felkért vendégszereplésre Aaron Hardin amerikai R’n’B/soul producer egy karácsonyi lemezre, melynek megjelenése november elején lesz az Egyesült Államokban. Azt hiszem, nem fogok
unatkozni.

A lemezbemutató koncerten a Shape of My Heart anyagát hallhatjuk, a Szőke Nikoletta Quartet előadásában: Szőke Nikoletta – ének, Szakcsi Lakatos Róbert – zongora, Barcza Horváth József – nagybőgő, Mohay András – dobok. Vendégművész: Tony Lakatos – szaxofon.

„Ha nem zenélhetnék, sporthorgász lennék” - Interjú a Fonogram-díjas Bin-Jip gitárosával, Gyémánt Bálinttal

Forrás: zene.hu
Szerző: Szeli Dóra Réka

Gyémánt Bálint gyermekkora óta a zene rabja, a jazz mágikus ereje hamar elcsábította a komolyzenei tanulmányoktól. Szakmai fejlődését kiváló magyar zenész-pedagógusok segítették, többek között Tornóczky Ferenc, Babos Gyula, Horányi Sándor, Juhász Gábor, és Fekete-Kovács Kornél. Tehetségének és a kitartó gyakorlásnak köszönhetően első magyarként nyert ösztöndíjat a Norvég Zeneakadémiára, Hakon Storm és Staffan William Olson voltak mesterei.


A virtuóz gitárművész 2008-ban szerezte meg diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Bálint rövid idő alatt a magyar jazz élet kiemelkedő szereplőjévé vált. Saját triója mellett több rendkívül nívós zenekarban is játszik: például a Transform Quintetben, Gereben Zita zenekarában, a Hammondáriumban, tagja a Fonogram-díjas Bin-Jip-nek. Alkalmanként olyan hazai kiválóságok hívják vendégükként, mint Harcsa Veronika vagy Lantos Zoltán – előbbivel Tokióban, utóbbival pedig Indiában koncertezett. Mind hazai, mind nemzetközi koncertek, fesztiválok, klubok aktív, rendszeres fellépője.



"A zenélés az kommunikáció. Nem véletlenül mondjuk azt, hogy játszuk a zenét, nem pedig csináljuk. Igyekszem kommunikálni, figyelni, adni és kapni. Nem is tudom, milyen nyelv van még a világon, ami nemzetközi ennyire, mint a zene. Néha belegondolok abba, hogy mit csinálnék, ha nem zenélnék. Nem tudok releváns választ adni erre a kérdésre. Biztosan valami nagyon más dolgot. Sporthorgász lennék."


A fenti gondolatokat Szeremi Balázs riportfilmjéből származnak. A kisfilm Gyémánt Bálint átlagosnak nem mondható életébe enged bepillantást.