Forrás: zene.hu
Szerző: Szeli Dóra Réka
Gyémánt Bálint gyermekkora óta a zene rabja, a jazz mágikus ereje hamar elcsábította a komolyzenei tanulmányoktól. Szakmai fejlődését kiváló magyar zenész-pedagógusok segítették, többek között Tornóczky Ferenc, Babos Gyula, Horányi Sándor, Juhász Gábor, és Fekete-Kovács Kornél. Tehetségének és a kitartó gyakorlásnak köszönhetően első magyarként nyert ösztöndíjat a Norvég Zeneakadémiára, Hakon Storm és Staffan William Olson voltak mesterei.
A virtuóz gitárművész 2008-ban szerezte meg diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Bálint rövid idő alatt a magyar jazz élet kiemelkedő szereplőjévé vált. Saját triója mellett több rendkívül nívós zenekarban is játszik: például a Transform Quintetben, Gereben Zita zenekarában, a Hammondáriumban, tagja a Fonogram-díjas Bin-Jip-nek. Alkalmanként olyan hazai kiválóságok hívják vendégükként, mint Harcsa Veronika vagy Lantos Zoltán – előbbivel Tokióban, utóbbival pedig Indiában koncertezett. Mind hazai, mind nemzetközi koncertek, fesztiválok, klubok aktív, rendszeres fellépője.
"A zenélés az kommunikáció. Nem véletlenül mondjuk azt, hogy játszuk a zenét, nem pedig csináljuk. Igyekszem kommunikálni, figyelni, adni és kapni. Nem is tudom, milyen nyelv van még a világon, ami nemzetközi ennyire, mint a zene. Néha belegondolok abba, hogy mit csinálnék, ha nem zenélnék. Nem tudok releváns választ adni erre a kérdésre. Biztosan valami nagyon más dolgot. Sporthorgász lennék."
A fenti gondolatokat Szeremi Balázs riportfilmjéből származnak. A kisfilm Gyémánt Bálint átlagosnak nem mondható életébe enged bepillantást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése