2011. július 14-én, csütörtökön a Csanyi Zoltán - Lattmann Béla Bandet hallhatjuk a „Jazz és a Bor Fesztiválja, Balatonboglár” színpadán.
Szerző: Szeli Dóra Réka
Szerző: Szeli Dóra Réka
Csanyi Zoltán (zongora) nemrégiben tért vissza a tengeren túlról. Az Amerikában eltöltött évek után régi barátjával és zenésztársával, Lattmann Bélával (basszusgitár) kezdtek bele egy közös projektbe. A jazzóriásokhoz hamarosan két másik kiváló művész, Szendőfi Péter (dobok) és Lamm Dávid (gitár) is csatlakozott, akiket a boglári közönség szintén hallhatott már több formációban. Munkájuk gyümölcse 2011. februárjában került a boltok polcaira „A walk on the beach” címmel. A Tom-Tom Records gondozásában megjelent lemezen közreműködik Horváth Kornél (ütőhangszerek), László Attila (gitár) és Emilio (ének).
Csanyi Zoltán örömmel állt rendelkezésünkre egy interjúra, olvassátok szeretettel!
Mióta ismeritek egymást Lattmann Bélával?
Lattmann Béla és én a 80-as évek elején találkoztunk először a Kaszakő együttesben, es ezt követően szinte minden más formációban is együtt játszottunk, egészen addig, amíg én el nem hagytam az országot.
Hogyan jött az ötlet az új projektre?
Horváth Kornélnak, az egykori Kaszakő ütőhangszeresének támadt az az ötlete, hogy játsszunk a Colombus Jazz Hajón. Sok új szerzeményem volt, amelyeket Amerikában írtam, és szerettem volna Bélával játszani ezeket. Ez a koncert olyan jól sikerült, hogy Bélával elhatároztuk, hogy érdemes volna tovább folytatni, sőt, Béla még egy CD ötletével is előjött, ami pár hónappal később meg is valósult.
Hogyan esett a választás Szendőfi Péterre és Lamm Dávidra?
Lamm David volt az első választás, és Ő bevált. Több dobossal is próbálkoztunk, és végül Szendőfi Péter volt az, aki minden szempontból megfelelt számunkra.
Van kedvenc dalod a lemezen?
Nincs kedvenc számom a CD-ről, mert ha azt mondanám, hogy ezt vagy azt szeretem jobban, akkor úgy érezném, hogy megsértem a többi számot. Egy bizonyos szempontból minden dal kedvenc!
Játszottál már Balatonbogláron a „Jazz és a Bor Fesztiválján”? Mire számíthat a hallgatóság?
Még sosem volt szerencsém a boglári fesztiválon játszani, de nagyon sok jót hallottam róla. Izgatottan várom a napot, mikor elindulunk Boglárra, és megbeszéljük a buszban, hogy ki milyen bort szeret. A lemezanyagból fogunk játszani, de vannak új szerzemények is, mert általában legalább részben friss produkcióval szeretünk színpadra menni.
Van kedvenc borod?
Általában az alkalomhoz illően választok bort, de talán a félédes rosé borokat kedvelem a legjobban.
Szeretnénk felhívni a tisztelt publikum figyelmét, hogy semmiképpen se végezzen megerőltető mozgást a koncert előtt! Várható ugyanis, hogy a lábak önálló életre fognak kelni a latin ritmusok hatására! Kérjük a táncos kedvű jazzelőket, hogy ne fogják vissza magukat, bátran csörögjenek egyet a szomszéd asztal ücsörgőivel! Hallgassatok csak bele a következő dalba! :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése