A Berki Tamás Band 2004-ben alakult, a magyar jazz legjobb zenészeinek tolmácsolásában hallhatjuk Berki Tamás énekes szerzeményeit. A zenekara tökéletesen van összerakva a jazzfunkrock stílushoz és vicces szövegű dalaihoz, a nagy tudás mellett a bohóckodás is állandóan a színpadon van. Balatonboglári koncertjükön Sárik Péter Orszáczky-díjas jazz zongoraművésszel egészül ki a banda, és egyben helyettesíti Tóth Viktort, aki sajnos nem tud eljönni.
Berki Tamás jelensége, egyedi színfoltja a magyar jazz énekes palettáján, árad belőle az energia. A 60-as években kezdte pályáját, a magyar jazz megalapítói közé sorolják. Érettségi után elvégezte a Jazz Konzit, majd tanárként dolgozott itt tovább. Volt szabadúszó újságíró, rádiós, és tévé szerkesztő is. Aztán ismét a tanítani kezdett, többek között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, jazz ének tanszakán. Pályafutása során számos díjat vehetett át, 2004-ben megkapta a legmagasabb szakmai kitüntetést, a Magyar Jazz Szövetség "Szabó Gábor Életműdíját", 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át. Olyan neves zenekarok és zenészek kísérték, mint az Interbrass (Másik János, Dés László, Tomsits Rudolf, Tony Lakatos); Szakcsi Lakatos Béla, Fogarasi János, Pege Aladár, László Attila, Gonda János vagy Babos Gyula.
Horváth „Plútó” József tradicionális zenész családba született, 10 éves korában kezdett nagybőgőzni, majd autodidakta módon basszusgitározni. Fiatal barátaival megalakították első zenekarukat a Trio Heaven-t, amely az 1998 MAY Jazz Versenyen első helyezést ért el.
„Hozzáállásban jazz, életmódban blues, ritmikailag funky, politikailag, pedig rock zenész vagyok.” – így jellemzi magát Mohai Tamás gitáros. Öccse, Mohai Győző dobol dinamikusan, precízen és bámulatos zenei alázattal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése