2011. július 6., szerda

XII. Jazz és Bor fesztiváljának soron következő, július 15-én fellépő zenekara a Berki Tamás Band

Zsebők Anita

A Berki Tamás Band 2004-ben alakult, a magyar jazz legjobb zenészeinek tolmácsolásában hallhatjuk Berki Tamás énekes szerzeményeit. A zenekara tökéletesen van összerakva a jazzfunkrock stílushoz és vicces szövegű dalaihoz, a nagy tudás mellett a bohóckodás is állandóan a színpadon van. Balatonboglári koncertjükön Sárik Péter Orszáczky-díjas jazz zongoraművésszel egészül ki a banda, és egyben helyettesíti Tóth Viktort, aki sajnos nem tud eljönni.

Berki Tamás jelensége, egyedi színfoltja a magyar jazz énekes palettáján, árad belőle az energia. A 60-as években kezdte pályáját, a magyar jazz megalapítói közé sorolják. Érettségi után elvégezte a Jazz Konzit, majd tanárként dolgozott itt tovább. Volt szabadúszó újságíró, rádiós, és tévé szerkesztő is. Aztán ismét a tanítani kezdett, többek között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, jazz ének tanszakán. Pályafutása során számos díjat vehetett át, 2004-ben megkapta a legmagasabb szakmai kitüntetést, a Magyar Jazz Szövetség "Szabó Gábor Életműdíját", 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át.  Olyan neves zenekarok és zenészek kísérték, mint az Interbrass (Másik János, Dés László, Tomsits Rudolf, Tony Lakatos); Szakcsi Lakatos Béla, Fogarasi János, Pege Aladár, László Attila, Gonda János vagy Babos Gyula.
Horváth „Plútó” József tradicionális zenész családba született, 10 éves korában kezdett nagybőgőzni, majd autodidakta módon basszusgitározni. Fiatal barátaival megalakították első zenekarukat a Trio Heaven-t, amely az 1998 MAY Jazz Versenyen első helyezést ért el.

„Hozzáállásban jazz, életmódban blues, ritmikailag funky, politikailag, pedig rock zenész vagyok.” – így jellemzi magát Mohai Tamás gitáros. Öccse, Mohai Győző dobol dinamikusan, precízen és bámulatos zenei alázattal.
 Tóth Viktor szaxofonos saját magát egy úton járó kereső emberként látja, zenei törekvéseiben az egyetemes harmóniával vágyik egységre. A fiatal magyar jazz generáció egyik legtehetségesebb alakjának tartják. Kíváló nagyságokkal játszott együtt, mint Hamid Drake (dob), Henry Franklyn (bass), William Parker (bass), Dresch Mihály (sax). Hangszeres játékára a dinamikus, mégis érzékeny kifejezésmód jellemző, zenei megnyilvánulásaiban a pillanat energiáit kívánja megragadni. Játszott Európa és az Egyesült Államok számos jazz fesztiválján, saját tercettjét vezeti, kortárs táncossal duettezik, népzenét gyűjt, zenét szerez, új utakat keres.

2011. július 1., péntek

XII. Jazz és a Bor fesztiváljának péntek esti fellépője: Urbán Orsolya és a Four Tunes Quartet

A Four Tunes zenekar 2005-ben alakult, stílusuk hard bop. Kollmann Gábor (szaxofon) és Horányi Sándor (gitár) kompozíciói alkotják műsoruk fő tengelyét, valamit jazz standard-ek saját hangszerelésben. A quartet tagja még Lutz János bőgős és Sramkó János dobos. A zenekar vendég művésze Urbán Orsolya énekes.

Kollmann Gábor 1999-ben szerezett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetem jazz szaxofon szakán. Az elmúlt években számos európai jazz zenésszel lépett fel quintetben, többek között Lee Harper-el, Eric Kleinschuster-el, Heinz von Hermann-al, Ladislav Fidri-vel. Megalakulása óta tagja a Budapest Jazz Orchestra-nak. Jelenleg a For Tunes, Ricardo Salsa Club és a Malek Andrea Band-ben játszik.


Horányi Sándor jazz-zenei pályafutását Berki Tamás együttesében kezdte 1982-ben, majd 1984-től Pege Aladár quartetjének gitáros szólistájaként koncertezett itthon és külföldön egyaránt. Több alkalommal lépett fel neves nemzetközi fesztiválokon (Ankara, Wien, Nürnberg, Rosenheim, stb.) neves külföldi és hazai partnerekkel. 25 éve a magyar jazzoktatás meghatározó alakja. 1990 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem művésztanára.
Urbán Orsolya nyolcéves kora óta tanul énekelni, mostanra állandó muzsikusa a Jazzsteps-nek, énekelt az Avocaldo, az Enjoy, a Ricardo Salsa Club zenekarnak és közreműködött Gerendás Péter, Pege Aladár, a Benkó Dixiland Band és még sok más zenész produkciójában. Jelenleg több alkalommal a Budapest Jazz Orchestra szólistájaként hallható, illetve az X – faktor televíziós műsor énektanárának kérték fel. A hazai swing zene egyik keresett énekese.

Jazz mellé a Bor dukál


Szerző: Zsebők Anita


XII. Jazz és a Bor fesztiválja, Balatonbogláron idén is bővelkedik a minőségi borok kínálatában. A Balatoni-borvidék képviselői mellett tokaji és villányi pincészetek is jelen lesznek a fesztiválon. A továbbiakban egy kis ízelítőt olvashatnak:

"A bor anyja a fajta, A bor apja a termőhely, A sorsa az évjárat

Különleges villányi borok bölcsője Gere Tamás és Gere Zsolt pincészete. Boraikkal már több éve megtisztelik fesztivált. A pincészet egy különleges adottságokkal bíró, gyönyörű borvidéken zárja palackba a táj nemes nedűjét. Hamarosan megkóstólhatjunk a 2010-es évjáratú Olaszrizlinget, Rosé-t vagy Portugieser bort, a 2007-es páratlan Cabernet Sauvignon-t és egy Pinot Noir válogatást tartogatnak nekünk. Valamint egy frissítő meglepetéssel és készülnek a XII. Jazz és a Bor fesztiváljára.

A Villányi-hegység csodálatos fekvésű lankáin fekszik a Vylyan.  2008-ban elnyerte „Az Év Pincészete” címet Magyarországon, s még ugyanabban az évben Dániában is. A pincészetben a szüretkor beérkező szőlő többszöri válogatáson megy keresztül. Az érlelés magyar tölgyfából készült hordókban, valamint 15 gyönyörű ászokhordóban történik. Fajtától és évjárattól függően a vörösborok 6-18 hónapot töltenek hordóban, majd 3-4 hónaptól egy-két éves palackos érlelés után kerülnek ki a pincéből.  Balatonboglárra büszkeségüket a 2007-es Pinot Noirt hozzák, mely palackot így jellemzik: „Bíbor szín rubin reflexekkel. Meleg illatát a cassis (feketeribizli) uralja, ezt kísérik a fehérbors, a cédrus és a bourbon vanília fűszeres jegyei. Kiegyensúlyozott szerkezet, harmonikus ízek jellemzik, a fűszeres tanninok szinte beleolvadnak az élénk, piros gyümölcsös összképbe.” 

Tokaj

Tokaj-Hegyalja szívében található a Tokaj-Hétszőlő Szőlőbirtok, melyet egyedi borai és gazdag történelme tesz ma is világszerte ismertté. Első osztályú területei több mint ötszáz éve szakadatlanul szolgálnak uralkodói családokat, a magyar arisztokráciát és a tokaji ínyencségekre vágyó borkedvelőket. A terület a két világháborút követően öt évtizeden át Csipkerózsika álmát aludta, amikor is 1991-ben a Bordeaux székhelyű Grands Millésimes de France nevű francia cégcsoport rátalált erre a rejtett gyémántra és új fényt kölcsönzött neki. Az új gazda, a szőlőtől az erjesztőtéren át az érlelőpincéig modern ruhába öltöztette a birtokot, és kibővítette azt a Tokaj belvárosában található történelmi Rákóczi Pincével és a patinás Rákóczi-Dessewffy Kastéllyal. 2009-ben a birtok új tulajdonosra talált Michel Reybier személyében, aki a Hétszőlőben meglátta és megtalálta azt a páratlan értéket és hagyományt, amely által a Tokaj-Hétszőlő méltán illeszkedhetett be a Grand Cru Classé Cos d’Estournel (Saint-Estèphe, Bordeaux), a Chateau Marbuzet és a Goulée birtokok (Médoc, Bordeaux) által alkotott nagy presztízst képviselő birtokcsoportba.
  


Az első igazi borlovag
Györgykovács Kispincészet tulajdonosa, Györgykovács Imre somlóvásárhelyi borász kapta meg 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét a hazai borkultúra és borászat fejlesztéséért, a magyar borok nemzetközi elismerésében betöltött szerepéért. Györgykovács a Somlói Borvidék elismert gazdája lett tiszta ízű és egészséges boraival. Egy hektáros birtokukon furmintot, hárslevelűt, olaszrizlinget és traminit termesztenek.


Balatonboglári- borvidék

A Balatonboglári borvidék a Balaton déli, Somogy megye északi dombos területeinek lejtőjén terül el Balatonkilititől Kéthelyig. A szőlőhegyek déli lejtői lankásak, míg az északi oldalon meredek löszfalakat találunk. Balatonboglár, Balatonlelle, Szőlősgyörök és Kéthely a legjelentősebb bortermelői központ a borvidéken.
A vidék jelentős pincészetei a Jazz és a Bor fesztiváljának állandó részvevői.

Légli Ottó balatonboglári borász az „Év borásza” lett 2010-ben. A családi birtok 33 hektárból áll, mely a Balatoni-borvidék gyöngyszemét képezi. Boraik célja a természetes értékek, mint gyümölcszamatok, savak, üdeség, és a tudatos, felelős emberi munka, mind teljesebb harmóniájának kifejezői legyenek.
Kiváló boraikat, Chardonnayt, Olaszrizlinget, Rajnai Rizlinget,  Sauvignon Blanc -t, Pinot Noirat, Merlot, Kékfrankosot, Pinot Blanc, Rizlingszilvánit , Muscat Ottonelt, Irsai Olivért, Zenit, valamint Zöldveltelinit lehet kóstolni.

A Bujdosó Pincészet 80 hektár szőlőbirtokon gazdálkodó tradicionális, nagy hagyományokkal rendelkező borász család. Fehér- és vörösboraink alapanyagait a megfelelően kezelt, válogatott, kiváló minőségű szőlőt, a dél-balatoni Balatonboglári Borvidék szívében, már apáink által is kiválónak tartott szőlőtermő helyeken termelik.
Olyan, hagyományos érlelésű, minőségi borokat kíván a család a fogyasztók asztalára juttatni; amelyek a francia eredetű világfajtákból készülnek. A termőtájra, a Balatonboglári Borvidékre jellemző könnyed, gyümölcsös, üde fehér és rozé borokat kínálnak. Valamint - a világfajták felhasználásával előállított - elegáns cuvé-ket, amelyeket itt megismerve rendszeresen fogyaszt majd a visszatérő vendég.

Pócz Pincészet mottója: A jó bor a szőlőben kezdődik, a borász csak „ronthat” rajta. A pincészet 1991-ben lett alapítva, de a család szőlőtermesztéshez, borkészítéshez való kötődése generációkra vezethető vissza. A Dél- balatoni borút kedvelt és nevezetes borászata. „Borászati filozófiánk: Átmenteni és megőrizni a borokban a szőlő íz-, zamatgazdaságát, gyümölcsös ízét. Miután sok szőlőfajtával dolgozunk, ez kiváló lehetőséget ad a borásznak a magas minőségű Cuvée borok készítéséhez. Azt gondolom, a "Cuvée"-k jelenítik meg igazán a pincészet egyediségét, a borász ízlésvilágát és a borvidék kiváló adottságait.”

Hujber Pincészet is mint a borvidéken sok helyen családi gazdaságként működik. A balatonboglári család célja, hogy a mindennapok borát forgalmazza, olcsón jó borokkal kínálhassa az érdeklődőket. Boraik üdék, frissek, zamatosak, kiválóan egészítenek ki családi ünnepeket, baráti beszélgetéseket.

Július 13. - 16. között alkalmuk van a hangulatos jazz mellé, ízlésüknek megfelelő bort is választani és eltölteni pár kellemes nyári estét Balatonbogláron! :)

Várjuk Önöket!



2011. június 23., csütörtök

XII. Jazz és a Bor Fesztiválja! Július 14-én elsőként színpadon a Django Free!

A XII. Jazz és a Bor fesztiváljának másik csütörtöki (július 14.) fellépője a Django Free!

Szerző: Zsebők Anita

Az újonnan alakult Django Free zenekar Django zenéjére jellemző lendületet és vidámságot próbálja megragadni. A repertoárban szerepelnek saját szerzemények és a műfaj klasszikusainak feldolgozásai.



A műfaj teremtője Django Reinhardt, roma származású dzsessz gitáros, Európa kiemelkedő dzsessz alakja volt. Ő munkássága alapján alakult ki, a jazz manouche vagy más néven gypsy swing, swing manouche, gypsy jazz.

A zenekar tagjai a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen ismerkedtek meg, és azóta játszanak együtt, Jász András szaxofonon, Hudák Zsófia nagybőgőn, Barta Zsolt és Horváth Márk gitáron.



A zenekar vezetőjével, Jász Andrással beszélgettünk:

Mi ösztönözte a Django Free megalakulását?

A zenekart 2008–ban alapítottuk, az én szervezésemben. A Zeneakadémia jazztanszékén ismertük meg egymást, illetve valakivel már eleve évek óta muzsikáltam más formációkban, a baráti összhang már eleve adott volt...

Mi jellemző rátok? Melyik koncertetekre vagytok a legbüszkébbek?

Djnago stílusú zenét játszunk de ennél jóval többet, a django zene hangszerelésében van jelen a bandában (nincs dob, csak akusztikus hangszerek, bőgő, gitár alapú zene) de főként a saját dalokat játszunk, illetve a műfaj egy- egy nagyobb klasszikusát..

A zenénket vidámság, mediterrán hangulatok, sodró lendület jellemzi melyben mi magunk is minden este, amikor játszunk, újra és újra felfedezzük magunkat.

2010-ben a MüPában léptünk fel a magyar Jazz Showcase rendezvényen, illetve idén 2011-ben mi nyitottuk meg a Magyar Jazz Ünnepét.



Milyen érzésekkel várjátok a "Jazz és a Bor Fesztiválját" Balatonbogláron?

Boglárral mindig is nagyon személyes kapcsolatom volt, fiatalabb koromban rengeteg időt töltöttem el itt, muzsikáltam, több barátom is ideköt. A Jazz és Boron léptem már fel, sőt Tücsi volt az, aki még zeneiskolás koromban, a jazztanszak előtt, már támogatott és fellépési lehetőséget biztosított. :-) Úgyhogy, Neki nagy szerepe van a pályámban. :-)

A boglári jazz fesztivált mindig nagy várakozás előzi meg nálunk muzsikusoknál, mert különleges hangulata van, és a szervezők részéről sosem tapasztalt kedvességet és megbecsülést kapunk, a közönség, pedig nagyon lelkes mindig. Szóval jó eséllyel pályázik a nyár koncertje címre!! :-)

2011. június 19., vasárnap

XII. Jazz és a Bor Fesztiválja! Július 14-én színpadon a Csanyi Zoltán-Lattman Béla Band!

2011. július 14-én, csütörtökön a Csanyi Zoltán - Lattmann Béla Bandet hallhatjuk a „Jazz és a Bor Fesztiválja, Balatonboglár” színpadán.

Szerző: Szeli Dóra Réka




Csanyi Zoltán (zongora) nemrégiben tért vissza a tengeren túlról. Az Amerikában eltöltött évek után régi barátjával és zenésztársával, Lattmann Bélával (basszusgitár) kezdtek bele egy közös projektbe. A jazzóriásokhoz hamarosan két másik kiváló művész, Szendőfi Péter (dobok) és Lamm Dávid (gitár) is csatlakozott, akiket a boglári közönség szintén hallhatott már több formációban. Munkájuk gyümölcse 2011. februárjában került a boltok polcaira „A walk on the beach” címmel. A Tom-Tom Records gondozásában megjelent lemezen közreműködik Horváth Kornél (ütőhangszerek), László Attila (gitár) és Emilio (ének).


Csanyi Zoltán örömmel állt rendelkezésünkre egy interjúra, olvassátok szeretettel!

Mióta ismeritek egymást Lattmann Bélával?

Lattmann Béla és én a 80-as évek elején találkoztunk először a Kaszakő együttesben, es ezt követően szinte minden más formációban is együtt játszottunk, egészen addig, amíg én el nem hagytam az országot.

Hogyan jött az ötlet az új projektre?

Horváth Kornélnak, az egykori Kaszakő ütőhangszeresének támadt az az ötlete, hogy játsszunk a Colombus Jazz Hajón. Sok új szerzeményem volt, amelyeket Amerikában írtam, és szerettem volna Bélával játszani ezeket. Ez a koncert olyan jól sikerült, hogy Bélával elhatároztuk, hogy érdemes volna tovább folytatni, sőt, Béla még egy CD ötletével is előjött, ami pár hónappal később meg is valósult.

Hogyan esett a választás Szendőfi Péterre és Lamm Dávidra?

Lamm David volt az első választás, és Ő bevált. Több dobossal is próbálkoztunk, és végül Szendőfi Péter volt az, aki minden szempontból megfelelt számunkra.

Van kedvenc dalod a lemezen?

Nincs kedvenc számom a CD-ről, mert ha azt mondanám, hogy ezt vagy azt szeretem jobban, akkor úgy érezném, hogy megsértem a többi számot. Egy bizonyos szempontból minden dal kedvenc!

Játszottál már Balatonbogláron a „Jazz és a Bor Fesztiválján”? Mire számíthat a hallgatóság?

Még sosem volt szerencsém a boglári fesztiválon játszani, de nagyon sok jót hallottam róla. Izgatottan várom a napot, mikor elindulunk Boglárra, és megbeszéljük a buszban, hogy ki milyen bort szeret. A lemezanyagból fogunk játszani, de vannak új szerzemények is, mert általában legalább részben friss produkcióval szeretünk színpadra menni.

Van kedvenc borod?

Általában az alkalomhoz illően választok bort, de talán a félédes rosé borokat kedvelem a legjobban.


Szeretnénk felhívni a tisztelt publikum figyelmét, hogy semmiképpen se végezzen megerőltető mozgást a koncert előtt! Várható ugyanis, hogy a lábak önálló életre fognak kelni a latin ritmusok hatására! Kérjük a táncos kedvű jazzelőket, hogy ne fogják vissza magukat, bátran csörögjenek egyet a szomszéd asztal ücsörgőivel! Hallgassatok csak bele a következő dalba! :-)

2011. június 18., szombat

Mokka interjú Czöndör István boglári lelkésszel

Czöndör István boglári lelkész leleményessége határtalan. A "Jazz és a Bor Fesztiválja" alkalmából is különleges istentisztelettel készül, addig azonban lássunk egy kis ízelítőt az isteni meglepetésekből!

2011. június 10., péntek

XII. Jazz és a Bor Fesztiválja! Július 13-án színpadon a Fekete-Kovács Quintet!


Színpadon a Fekete-Kovács Quintet!

Szerző: Zsebők Anita/Szeli Dóra Réka

A "Jazz és a Bor Fesztiválja" idei első napján másodikként Magyarország egyik legkiemelkedőbb jazz muzsikusának zenekara, a Fekete-Kovács-Kornél által vezetett Fekete-Kovács Quintet lép színpadra.(2011. július 13.) 


Rögtön egy gratulációval kezdenénk, ugyanis a BMC gondozásában tavaly megjelent "Integro/Grandeur lemezért Fekete-Kovács Kornél az "Év hazai jazz albuma" kategóriában Fonogram-díjat vehetett át! A lemez egy igazi különlegesség, a kvintet tagjain (Bolla Gábor, Szakcsi-Lakatos Róbert, Soós Márton és Mohay András) túl a Pannon Filharmonikusok is közreműködnek az albumon.



Fekete-Kovács Kornél rendkívül sokat foglalkoztatott muzsikus, szólistaként és stúdiózenészként több mint száz lemezen működött közre, és hangszerelőként is folyamatos résztvevője a magyar kortárs-, jazz-, és könnyűzenei életnek.
Számos korábbi zenekara közül kiemelkedik a Brass Age, az Oláh Kálmán Szextett, a Blacksmith Workshop, illetve a jelenleg is működő Dés László Septet.
A Budapest Jazz Orchestra alapítója, 1998-tól 2005-ig művészeti igazgatója és szólistája. 2005-től a Balatonbogláron több ízben koncertező Modern Art Orchestra vezetője, 2006-ban pedig megalakította a Fekete-Kovács Kvintettet.  
Pályája során olyan neves nemzetközi zenekarokban játszott, mint az IASJ Big Band (Koppenhága), az EBU Big Band (Amszterdam-Budapest), a Brande International Music Workshop Orchestra (Dánia), az UMO Jazz Orchestra (Finnország), a Central Europian Jazz Connection, East Europian Artsamble és a Finn-Magyar Jazz Műhely.
Zeneszerzőként számos kisebb kompozíció mellett a Budapest Jazz Szvit szerzője.  Második big bandre íródott egész estés darabja, A Vándor, melynek premierjére 2002-ben került sor az EBU Jazz Orchestra előadásában. (Human circle - The Wayfarer, BMC CD 088). A művek sorában ezt követte a Zsoldos Bélával közösen jegyzett Üstdobverseny, utána a 2005-ben íródott Dedications című szvit, majd a Karácsonyi Napló, mely a Modern Art Orchestra első lemezének anyagául szolgált 2006-ban.  A Tölgy és a Méh című egész estés szerzeményét Wallace Roney és a Modern Art Orchestra mutatotta be a 2006-os Budapest Jazz Fesztiválon. Legújabb ambíciói a szimfónikus zenekari hangzás felé mutatnak. A Fekete-Kovács Quintet Symphonic Project, egy 90 perces zenei anyag, amely kvintett és a Pannon Filharmonikus Zenekar által került bemutatásra 2008 áprilisában, majd a Miskolci Szimfonikus Zenekarral 2009 márciusában.


1995-től 2010-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszékének, és 1998-tól  a Kőbányai Zenei Stúdió tanára.



Díjai: Fonogram-díj (2011), Artisjus Zenei Alapítvány díja (2000. és 2004.), Arany Zsiráf-díj (2000), eMeRTon díj - Az Év Zeneszerzője (2002), Liszt Ferenc-díj (2009).