2011. június 23., csütörtök

XII. Jazz és a Bor Fesztiválja! Július 14-én elsőként színpadon a Django Free!

A XII. Jazz és a Bor fesztiváljának másik csütörtöki (július 14.) fellépője a Django Free!

Szerző: Zsebők Anita

Az újonnan alakult Django Free zenekar Django zenéjére jellemző lendületet és vidámságot próbálja megragadni. A repertoárban szerepelnek saját szerzemények és a műfaj klasszikusainak feldolgozásai.



A műfaj teremtője Django Reinhardt, roma származású dzsessz gitáros, Európa kiemelkedő dzsessz alakja volt. Ő munkássága alapján alakult ki, a jazz manouche vagy más néven gypsy swing, swing manouche, gypsy jazz.

A zenekar tagjai a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen ismerkedtek meg, és azóta játszanak együtt, Jász András szaxofonon, Hudák Zsófia nagybőgőn, Barta Zsolt és Horváth Márk gitáron.



A zenekar vezetőjével, Jász Andrással beszélgettünk:

Mi ösztönözte a Django Free megalakulását?

A zenekart 2008–ban alapítottuk, az én szervezésemben. A Zeneakadémia jazztanszékén ismertük meg egymást, illetve valakivel már eleve évek óta muzsikáltam más formációkban, a baráti összhang már eleve adott volt...

Mi jellemző rátok? Melyik koncertetekre vagytok a legbüszkébbek?

Djnago stílusú zenét játszunk de ennél jóval többet, a django zene hangszerelésében van jelen a bandában (nincs dob, csak akusztikus hangszerek, bőgő, gitár alapú zene) de főként a saját dalokat játszunk, illetve a műfaj egy- egy nagyobb klasszikusát..

A zenénket vidámság, mediterrán hangulatok, sodró lendület jellemzi melyben mi magunk is minden este, amikor játszunk, újra és újra felfedezzük magunkat.

2010-ben a MüPában léptünk fel a magyar Jazz Showcase rendezvényen, illetve idén 2011-ben mi nyitottuk meg a Magyar Jazz Ünnepét.



Milyen érzésekkel várjátok a "Jazz és a Bor Fesztiválját" Balatonbogláron?

Boglárral mindig is nagyon személyes kapcsolatom volt, fiatalabb koromban rengeteg időt töltöttem el itt, muzsikáltam, több barátom is ideköt. A Jazz és Boron léptem már fel, sőt Tücsi volt az, aki még zeneiskolás koromban, a jazztanszak előtt, már támogatott és fellépési lehetőséget biztosított. :-) Úgyhogy, Neki nagy szerepe van a pályámban. :-)

A boglári jazz fesztivált mindig nagy várakozás előzi meg nálunk muzsikusoknál, mert különleges hangulata van, és a szervezők részéről sosem tapasztalt kedvességet és megbecsülést kapunk, a közönség, pedig nagyon lelkes mindig. Szóval jó eséllyel pályázik a nyár koncertje címre!! :-)

2011. június 19., vasárnap

XII. Jazz és a Bor Fesztiválja! Július 14-én színpadon a Csanyi Zoltán-Lattman Béla Band!

2011. július 14-én, csütörtökön a Csanyi Zoltán - Lattmann Béla Bandet hallhatjuk a „Jazz és a Bor Fesztiválja, Balatonboglár” színpadán.

Szerző: Szeli Dóra Réka




Csanyi Zoltán (zongora) nemrégiben tért vissza a tengeren túlról. Az Amerikában eltöltött évek után régi barátjával és zenésztársával, Lattmann Bélával (basszusgitár) kezdtek bele egy közös projektbe. A jazzóriásokhoz hamarosan két másik kiváló művész, Szendőfi Péter (dobok) és Lamm Dávid (gitár) is csatlakozott, akiket a boglári közönség szintén hallhatott már több formációban. Munkájuk gyümölcse 2011. februárjában került a boltok polcaira „A walk on the beach” címmel. A Tom-Tom Records gondozásában megjelent lemezen közreműködik Horváth Kornél (ütőhangszerek), László Attila (gitár) és Emilio (ének).


Csanyi Zoltán örömmel állt rendelkezésünkre egy interjúra, olvassátok szeretettel!

Mióta ismeritek egymást Lattmann Bélával?

Lattmann Béla és én a 80-as évek elején találkoztunk először a Kaszakő együttesben, es ezt követően szinte minden más formációban is együtt játszottunk, egészen addig, amíg én el nem hagytam az országot.

Hogyan jött az ötlet az új projektre?

Horváth Kornélnak, az egykori Kaszakő ütőhangszeresének támadt az az ötlete, hogy játsszunk a Colombus Jazz Hajón. Sok új szerzeményem volt, amelyeket Amerikában írtam, és szerettem volna Bélával játszani ezeket. Ez a koncert olyan jól sikerült, hogy Bélával elhatároztuk, hogy érdemes volna tovább folytatni, sőt, Béla még egy CD ötletével is előjött, ami pár hónappal később meg is valósult.

Hogyan esett a választás Szendőfi Péterre és Lamm Dávidra?

Lamm David volt az első választás, és Ő bevált. Több dobossal is próbálkoztunk, és végül Szendőfi Péter volt az, aki minden szempontból megfelelt számunkra.

Van kedvenc dalod a lemezen?

Nincs kedvenc számom a CD-ről, mert ha azt mondanám, hogy ezt vagy azt szeretem jobban, akkor úgy érezném, hogy megsértem a többi számot. Egy bizonyos szempontból minden dal kedvenc!

Játszottál már Balatonbogláron a „Jazz és a Bor Fesztiválján”? Mire számíthat a hallgatóság?

Még sosem volt szerencsém a boglári fesztiválon játszani, de nagyon sok jót hallottam róla. Izgatottan várom a napot, mikor elindulunk Boglárra, és megbeszéljük a buszban, hogy ki milyen bort szeret. A lemezanyagból fogunk játszani, de vannak új szerzemények is, mert általában legalább részben friss produkcióval szeretünk színpadra menni.

Van kedvenc borod?

Általában az alkalomhoz illően választok bort, de talán a félédes rosé borokat kedvelem a legjobban.


Szeretnénk felhívni a tisztelt publikum figyelmét, hogy semmiképpen se végezzen megerőltető mozgást a koncert előtt! Várható ugyanis, hogy a lábak önálló életre fognak kelni a latin ritmusok hatására! Kérjük a táncos kedvű jazzelőket, hogy ne fogják vissza magukat, bátran csörögjenek egyet a szomszéd asztal ücsörgőivel! Hallgassatok csak bele a következő dalba! :-)

2011. június 18., szombat

Mokka interjú Czöndör István boglári lelkésszel

Czöndör István boglári lelkész leleményessége határtalan. A "Jazz és a Bor Fesztiválja" alkalmából is különleges istentisztelettel készül, addig azonban lássunk egy kis ízelítőt az isteni meglepetésekből!

2011. június 10., péntek

XII. Jazz és a Bor Fesztiválja! Július 13-án színpadon a Fekete-Kovács Quintet!


Színpadon a Fekete-Kovács Quintet!

Szerző: Zsebők Anita/Szeli Dóra Réka

A "Jazz és a Bor Fesztiválja" idei első napján másodikként Magyarország egyik legkiemelkedőbb jazz muzsikusának zenekara, a Fekete-Kovács-Kornél által vezetett Fekete-Kovács Quintet lép színpadra.(2011. július 13.) 


Rögtön egy gratulációval kezdenénk, ugyanis a BMC gondozásában tavaly megjelent "Integro/Grandeur lemezért Fekete-Kovács Kornél az "Év hazai jazz albuma" kategóriában Fonogram-díjat vehetett át! A lemez egy igazi különlegesség, a kvintet tagjain (Bolla Gábor, Szakcsi-Lakatos Róbert, Soós Márton és Mohay András) túl a Pannon Filharmonikusok is közreműködnek az albumon.



Fekete-Kovács Kornél rendkívül sokat foglalkoztatott muzsikus, szólistaként és stúdiózenészként több mint száz lemezen működött közre, és hangszerelőként is folyamatos résztvevője a magyar kortárs-, jazz-, és könnyűzenei életnek.
Számos korábbi zenekara közül kiemelkedik a Brass Age, az Oláh Kálmán Szextett, a Blacksmith Workshop, illetve a jelenleg is működő Dés László Septet.
A Budapest Jazz Orchestra alapítója, 1998-tól 2005-ig művészeti igazgatója és szólistája. 2005-től a Balatonbogláron több ízben koncertező Modern Art Orchestra vezetője, 2006-ban pedig megalakította a Fekete-Kovács Kvintettet.  
Pályája során olyan neves nemzetközi zenekarokban játszott, mint az IASJ Big Band (Koppenhága), az EBU Big Band (Amszterdam-Budapest), a Brande International Music Workshop Orchestra (Dánia), az UMO Jazz Orchestra (Finnország), a Central Europian Jazz Connection, East Europian Artsamble és a Finn-Magyar Jazz Műhely.
Zeneszerzőként számos kisebb kompozíció mellett a Budapest Jazz Szvit szerzője.  Második big bandre íródott egész estés darabja, A Vándor, melynek premierjére 2002-ben került sor az EBU Jazz Orchestra előadásában. (Human circle - The Wayfarer, BMC CD 088). A művek sorában ezt követte a Zsoldos Bélával közösen jegyzett Üstdobverseny, utána a 2005-ben íródott Dedications című szvit, majd a Karácsonyi Napló, mely a Modern Art Orchestra első lemezének anyagául szolgált 2006-ban.  A Tölgy és a Méh című egész estés szerzeményét Wallace Roney és a Modern Art Orchestra mutatotta be a 2006-os Budapest Jazz Fesztiválon. Legújabb ambíciói a szimfónikus zenekari hangzás felé mutatnak. A Fekete-Kovács Quintet Symphonic Project, egy 90 perces zenei anyag, amely kvintett és a Pannon Filharmonikus Zenekar által került bemutatásra 2008 áprilisában, majd a Miskolci Szimfonikus Zenekarral 2009 márciusában.


1995-től 2010-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszékének, és 1998-tól  a Kőbányai Zenei Stúdió tanára.



Díjai: Fonogram-díj (2011), Artisjus Zenei Alapítvány díja (2000. és 2004.), Arany Zsiráf-díj (2000), eMeRTon díj - Az Év Zeneszerzője (2002), Liszt Ferenc-díj (2009).

2011. május 31., kedd

XII. Jazz és a Bor Fesztiválja! Július 13-án színpadon Fábián Juli és Sárik Péter!

Szerző: Zsebők Anita

Hamarosan elkezdődik a mi szívünk csücske, a XII. "Jazz és a Bor Fesztiválja  Balatonboglár". A következő 8 hétben bemutatjuk az idei év fellépőit. Reméljük, ezek a kis ízelítők majd segítenek ráhangolódni a forró nyári estékre, a kiváló borokra és sajtokra, amelyek idén is várják a jazzkedvelőket.

A "Jazz és a Bor Fesztiválja" idei első napján egy kivételes páros, Fábián Juli, a jazz új generációjának hangja, és Sárik Péter, hazánk egyik legismertebb jazz zongoraművésze ad koncertet (2011. július 13.)

Juli megfordult már számos hazai zenekarban (Just In Time, Erik Sumo Band, Barabás Lőrinc Eklektric) és zenélt a magyar jazz élet kiválóságaival, köztük Nagy Jánossal, Vukán Györggyel, Gyárfás Istvánnal és a Budapest Jazz Orchestrával. Az énekesnő állandó formációja saját zenekara, melyet 2007. nyarán alapított Fábián Juli Jazz Riff néven. 2007-ben és 2008-ban is bejutott az egyik legelismertebb világverseny, a Montreux Jazz Voice Competition döntőjébe, 2008-tól a Kodolányi János Főiskola jazz ének tanára.

Sárik Péter Emerton-, Artisjus- és Orszáczky-díjas jazz zongoraművész-zeneszerző pályája során számtalan együttesben játszott -dolgozott Gerendás Péterrel, Berki Tamással, a Kimnowak zenekarban, a Cotton Club Singers-ben,  Jazzpressionben, stb. 2007-ben alapította meg saját Trióját, szerzeményei évek óta dobogós helyet érnek el az amerikai és brit zeneszerző versenyeken.


Közös munkájuk 2008-ban kezdődött, már az első koncertjük közönsége is hatalmas ovációval fogadta azt az örömöt és felszabadultságot, ahogy a két művész együtt él a színpadon. A köztük lévő különleges összhang páratlan lehetőségeket nyújt az improvizációra. Hívhatnánk őket jazz duónak is, de produkciójuk ezen messze túl mutat, nem egyszer fordult már elő, hogy a közönség táncra perdült zenéjükre. A repertoár igen széles: legyen az a Take Five, az Ain’t no sunshine vagy a Change the world, bármely slágerből vidám jazzt formálnak.

Íme egy kis ízelítő a duótól!


Amerika kedvenc jazz énekese először Magyaroszágon!

Május 28-án a Budapest Jazz Clubban lép fel Kurt Elling

Forrás: zene.hu
Szerző: Budapest Jazz Club

Kurt Ellinget sokan emlegetik Frank Sinatra egyetlen - zenei értelemben - vett valódi örököseként. A tökéletes énektechnikájú sármos énekes ugyanis nem csak szakmailag állja meg helyét akár a legszigorúbb közönség előtt is. Színpadi jelenléte, könnyed eleganciája, humora és kisugárzása mindenkit lenyűgöz. Fellépései alkalmával az a ritka és megfoghatatlan varázslat születik újjá előadásról-előadásra, amiért az élőzenét élőben érdemes, sőt kell hallgatni.

Kurt Elling jelenleg a világ elsőszámú jazz énekese. A rangos JazzTimes Readers szokásos éves szavazásán hatodik ízben választották a legjobb férfi előadónak. Azoknak, akik esetleg nem ismerik munkásságát, sokat sejtethet az információ; második-harmadik-negyedik helyen Bobby McFerrin, Jamie Cullum, és Al Jarreau végzett. Ha mindez nem volna elég, Kurt Elling besöpörte a DownBeat magazin kritikusainak és a Jazz Journalists szövetség elismeréseit épp úgy, mint a legáhítottabb zenei kegytárgyat, a Grammy-díjat is.

A Blue Note kiadóval is számtalan albumot rögzítő vokálfenomén legutóbbi Grammy-díjas „Dedicated to you” című lemezén a világhírű szaxofonos Ernie Watts, és több évtizedes barátja, a kiváló zongorista Laurence Hobgood játéka mellett vonósok teszik még szerethetőbbé a lebilincselő hangulatú felvételt.

A szinte szakadatlan úton lévő énekes folyamatosan koncertezik a világ legismertebb koncerttermeiben. Az elmúlt években fellépett Európa majd minden jazz szerető országában, ám hazánkba első ízben látogat el, hogy már-már hipnotikus erejű előadásmódjával lenyűgözze és életre szóló rajongójává tegye az itthoni közönséget is.

Amerikai és angol sikerek után magyar elismerés Sárik Péternek

Orszáczky-díjjal jutalmazták Sárik Pétert PIECES c. jazzalbumáért

Nívós szakmai elismerésben részesült Sárik Péter jazz zongoraművész-zeneszerző a PIECES c. jazzalbumon szereplő szerzeményeiért. A 2009-ben alapított Orszáczky-díjat Hollós Máté, a Magyar Zeneszerzők Egyesületének elnöke nyújtotta át. A hivatalos díjátadóra a Sárik Péter Trió havi rendszerességgel megrendezett klubnapján került sor a Budapest Jazz Clubban. Az est folyamán a zenekar a lemez slágereit játszotta, a műsort Fábián Juli fellépése színesítette.

 
"Nagy megtiszteltetés számomra, hogy idén én kaptam az Orszáczky-díjat. Büszke vagyok, hisz ez egy rangos szakmai elismerés, a díj névadója és az odaítélők személye garantálja az értékét. Köszönettel tartozom nekik, és mindenkinek, aki segített az utamon, különösen a zenekarom tagjainak, Berdisz Tamásnak és Frey Györgynek, valamint Fábián Julinak."– köszönte meg az elismerést Sárik Péter.


A koncertet az MR3 Bartók Rádió rögzítette, aki lemaradt hamarosan meghallgathatja a Sárik Péter Trió előadását.



A Sárik Péter Trió idényzáró klubnapjára június 15-én kerül sor, a jazzrajongók a Szirtes Edina Mókussal és Cserta Balázzsal kiegészült Triót, azaz a The New Soul Band zenekart hallhatják 21.00 órától a Budapest Jazz Clubban.


Szerző: Szeli Dóra Réka