Czöndör István boglári lelkész leleményessége határtalan. A "Jazz és a Bor Fesztiválja" alkalmából is különleges istentisztelettel készül, addig azonban lássunk egy kis ízelítőt az isteni meglepetésekből!
2011. június 18., szombat
2011. június 10., péntek
XII. Jazz és a Bor Fesztiválja! Július 13-án színpadon a Fekete-Kovács Quintet!
Színpadon a Fekete-Kovács Quintet!
Szerző: Zsebők Anita/Szeli Dóra Réka
A "Jazz és a Bor Fesztiválja" idei első napján másodikként Magyarország egyik legkiemelkedőbb jazz muzsikusának zenekara, a Fekete-Kovács-Kornél által vezetett Fekete-Kovács Quintet lép színpadra.(2011. július 13.)
Szerző: Zsebők Anita/Szeli Dóra Réka
A "Jazz és a Bor Fesztiválja" idei első napján másodikként Magyarország egyik legkiemelkedőbb jazz muzsikusának zenekara, a Fekete-Kovács-Kornél által vezetett Fekete-Kovács Quintet lép színpadra.(2011. július 13.)
Rögtön egy gratulációval kezdenénk, ugyanis a BMC gondozásában tavaly megjelent "Integro/Grandeur lemezért Fekete-Kovács Kornél az "Év hazai jazz albuma" kategóriában Fonogram-díjat vehetett át! A lemez egy igazi különlegesség, a kvintet tagjain (Bolla Gábor, Szakcsi-Lakatos Róbert, Soós Márton és Mohay András) túl a Pannon Filharmonikusok is közreműködnek az albumon.
Fekete-Kovács Kornél rendkívül sokat foglalkoztatott muzsikus, szólistaként és stúdiózenészként több mint száz lemezen működött közre, és hangszerelőként is folyamatos résztvevője a magyar kortárs-, jazz-, és könnyűzenei életnek.
Számos korábbi zenekara közül kiemelkedik a Brass Age, az Oláh Kálmán Szextett, a Blacksmith Workshop, illetve a jelenleg is működő Dés László Septet.
A Budapest Jazz Orchestra alapítója, 1998-tól 2005-ig művészeti igazgatója és szólistája. 2005-től a Balatonbogláron több ízben koncertező Modern Art Orchestra vezetője, 2006-ban pedig megalakította a Fekete-Kovács Kvintettet.
Pályája során olyan neves nemzetközi zenekarokban játszott, mint az IASJ Big Band (Koppenhága), az EBU Big Band (Amszterdam-Budapest), a Brande International Music Workshop Orchestra (Dánia), az UMO Jazz Orchestra (Finnország), a Central Europian Jazz Connection, East Europian Artsamble és a Finn-Magyar Jazz Műhely.
Zeneszerzőként számos kisebb kompozíció mellett a Budapest Jazz Szvit szerzője. Második big bandre íródott egész estés darabja, A Vándor, melynek premierjére 2002-ben került sor az EBU Jazz Orchestra előadásában. (Human circle - The Wayfarer, BMC CD 088). A művek sorában ezt követte a Zsoldos Bélával közösen jegyzett Üstdobverseny, utána a 2005-ben íródott Dedications című szvit, majd a Karácsonyi Napló, mely a Modern Art Orchestra első lemezének anyagául szolgált 2006-ban. A Tölgy és a Méh című egész estés szerzeményét Wallace Roney és a Modern Art Orchestra mutatotta be a 2006-os Budapest Jazz Fesztiválon. Legújabb ambíciói a szimfónikus zenekari hangzás felé mutatnak. A Fekete-Kovács Quintet Symphonic Project, egy 90 perces zenei anyag, amely kvintett és a Pannon Filharmonikus Zenekar által került bemutatásra 2008 áprilisában, majd a Miskolci Szimfonikus Zenekarral 2009 márciusában.
1995-től 2010-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszékének, és 1998-tól a Kőbányai Zenei Stúdió tanára.
Díjai: Fonogram-díj (2011), Artisjus Zenei Alapítvány díja (2000. és 2004.), Arany Zsiráf-díj (2000), eMeRTon díj - Az Év Zeneszerzője (2002), Liszt Ferenc-díj (2009).
2011. május 31., kedd
XII. Jazz és a Bor Fesztiválja! Július 13-án színpadon Fábián Juli és Sárik Péter!
Szerző: Zsebők Anita
Hamarosan elkezdődik a mi szívünk csücske, a XII. "Jazz és a Bor Fesztiválja Balatonboglár". A következő 8 hétben bemutatjuk az idei év fellépőit. Reméljük, ezek a kis ízelítők majd segítenek ráhangolódni a forró nyári estékre, a kiváló borokra és sajtokra, amelyek idén is várják a jazzkedvelőket.
Hamarosan elkezdődik a mi szívünk csücske, a XII. "Jazz és a Bor Fesztiválja Balatonboglár". A következő 8 hétben bemutatjuk az idei év fellépőit. Reméljük, ezek a kis ízelítők majd segítenek ráhangolódni a forró nyári estékre, a kiváló borokra és sajtokra, amelyek idén is várják a jazzkedvelőket.
A "Jazz és a Bor Fesztiválja" idei első napján egy kivételes páros, Fábián Juli, a jazz új generációjának hangja, és Sárik Péter, hazánk egyik legismertebb jazz zongoraművésze ad koncertet (2011. július 13.)
Juli megfordult már számos hazai zenekarban (Just In Time, Erik Sumo Band, Barabás Lőrinc Eklektric) és zenélt a magyar jazz élet kiválóságaival, köztük Nagy Jánossal, Vukán Györggyel, Gyárfás Istvánnal és a Budapest Jazz Orchestrával. Az énekesnő állandó formációja saját zenekara, melyet 2007. nyarán alapított Fábián Juli Jazz Riff néven. 2007-ben és 2008-ban is bejutott az egyik legelismertebb világverseny, a Montreux Jazz Voice Competition döntőjébe, 2008-tól a Kodolányi János Főiskola jazz ének tanára.
Sárik Péter Emerton-, Artisjus- és Orszáczky-díjas jazz zongoraművész-zeneszerző pályája során számtalan együttesben játszott -dolgozott Gerendás Péterrel, Berki Tamással, a Kimnowak zenekarban, a Cotton Club Singers-ben, Jazzpressionben, stb. 2007-ben alapította meg saját Trióját, szerzeményei évek óta dobogós helyet érnek el az amerikai és brit zeneszerző versenyeken.
Közös munkájuk 2008-ban kezdődött, már az első koncertjük közönsége is hatalmas ovációval fogadta azt az örömöt és felszabadultságot, ahogy a két művész együtt él a színpadon. A köztük lévő különleges összhang páratlan lehetőségeket nyújt az improvizációra. Hívhatnánk őket jazz duónak is, de produkciójuk ezen messze túl mutat, nem egyszer fordult már elő, hogy a közönség táncra perdült zenéjükre. A repertoár igen széles: legyen az a Take Five, az Ain’t no sunshine vagy a Change the world, bármely slágerből vidám jazzt formálnak.
Íme egy kis ízelítő a duótól!
Amerika kedvenc jazz énekese először Magyaroszágon!
Május 28-án a Budapest Jazz Clubban lép fel Kurt Elling
Forrás: zene.hu
Szerző: Budapest Jazz Club
Kurt Ellinget sokan emlegetik Frank Sinatra egyetlen - zenei értelemben - vett valódi örököseként. A tökéletes énektechnikájú sármos énekes ugyanis nem csak szakmailag állja meg helyét akár a legszigorúbb közönség előtt is. Színpadi jelenléte, könnyed eleganciája, humora és kisugárzása mindenkit lenyűgöz. Fellépései alkalmával az a ritka és megfoghatatlan varázslat születik újjá előadásról-előadásra, amiért az élőzenét élőben érdemes, sőt kell hallgatni.
Kurt Elling jelenleg a világ elsőszámú jazz énekese. A rangos JazzTimes Readers szokásos éves szavazásán hatodik ízben választották a legjobb férfi előadónak. Azoknak, akik esetleg nem ismerik munkásságát, sokat sejtethet az információ; második-harmadik-negyedik helyen Bobby McFerrin, Jamie Cullum, és Al Jarreau végzett. Ha mindez nem volna elég, Kurt Elling besöpörte a DownBeat magazin kritikusainak és a Jazz Journalists szövetség elismeréseit épp úgy, mint a legáhítottabb zenei kegytárgyat, a Grammy-díjat is.
A Blue Note kiadóval is számtalan albumot rögzítő vokálfenomén legutóbbi Grammy-díjas „Dedicated to you” című lemezén a világhírű szaxofonos Ernie Watts, és több évtizedes barátja, a kiváló zongorista Laurence Hobgood játéka mellett vonósok teszik még szerethetőbbé a lebilincselő hangulatú felvételt.
A szinte szakadatlan úton lévő énekes folyamatosan koncertezik a világ legismertebb koncerttermeiben. Az elmúlt években fellépett Európa majd minden jazz szerető országában, ám hazánkba első ízben látogat el, hogy már-már hipnotikus erejű előadásmódjával lenyűgözze és életre szóló rajongójává tegye az itthoni közönséget is.
Amerikai és angol sikerek után magyar elismerés Sárik Péternek
Orszáczky-díjjal jutalmazták Sárik Pétert PIECES c. jazzalbumáért
Nívós szakmai elismerésben részesült Sárik Péter jazz zongoraművész-zeneszerző a PIECES c. jazzalbumon szereplő szerzeményeiért. A 2009-ben alapított Orszáczky-díjat Hollós Máté, a Magyar Zeneszerzők Egyesületének elnöke nyújtotta át. A hivatalos díjátadóra a Sárik Péter Trió havi rendszerességgel megrendezett klubnapján került sor a Budapest Jazz Clubban. Az est folyamán a zenekar a lemez slágereit játszotta, a műsort Fábián Juli fellépése színesítette.
"Nagy megtiszteltetés számomra, hogy idén én kaptam az Orszáczky-díjat. Büszke vagyok, hisz ez egy rangos szakmai elismerés, a díj névadója és az odaítélők személye garantálja az értékét. Köszönettel tartozom nekik, és mindenkinek, aki segített az utamon, különösen a zenekarom tagjainak, Berdisz Tamásnak és Frey Györgynek, valamint Fábián Julinak."– köszönte meg az elismerést Sárik Péter.
A koncertet az MR3 Bartók Rádió rögzítette, aki lemaradt hamarosan meghallgathatja a Sárik Péter Trió előadását.
A Sárik Péter Trió idényzáró klubnapjára június 15-én kerül sor, a jazzrajongók a Szirtes Edina Mókussal és Cserta Balázzsal kiegészült Triót, azaz a The New Soul Band zenekart hallhatják 21.00 órától a Budapest Jazz Clubban.
Szerző: Szeli Dóra Réka
Shape of My Heart – Japán után a MÜPA színpadán mutatja be új lemezét Szőke Nikoletta
Forrás - zene.hu
Szerző - Szeli Dóra Réka
Szőke Nikoletta jazzénekesnő negyedik önálló albumát mutatja be Shape of My Heart címmel 2011. május 10-én a Művészetek Palotája Fesztivál Színházának színpadán, 19.30-tól.
A Shape of My Heart idén februárban jelent meg a japán Atelier Sawano gondozásában. A Szigetországban az album pillanatok alatt felkerült a lemezeladási listák élére, a HMV és a Tower Records vokális jazz előrendelési listáját két hétig vezette. A világ legnagyobb jazzlemez boltjában, a JazzTokyo-ban pedig a jazz összesítettben második helyre került, Miles Davis Bitches Brew Live című lemeze után, megelőzve ezzel Brad Mehldau Live in Marciac című lemezét.
A különleges hangú énekesnőre hamar felfigyelt a nagyvilág. 2005-ben több száz fiatal tehetséggel kelt versenyre, és elnyerte a Shure Montreux Jazz Voice Competition első díját és a közönségdíjat.
Nikoletta nemzetközi karrierje azóta is töretlen. 2006 januárjában első magyar énekesként meghívást kapott New York-ba a 33. IAJE Konferenciára. A művésznő debütáló lemeze 2008-ban jelent meg Golden Earrings címmel, 2009 januárjában a híres japán kiadó, az Atelier Sawano kínált neki lemezszerződést. Nikoletta két lemezének (A Song For You és Golden Earrings) japán sikerei olyan hatással bírtak a jazz világára, hogy 2009 májusában mindkét korong megjelent az Egyesült Államokban is. Szőke Nikoletta nemzetközi hírneve a tízszeres Grammy-díjas világsztár, Bobby McFerrin fülébe is eljutott, és Nikit kérte fel, hogy énekeljen duettet a művész budapesti koncertjén.
A Shape of My Heart megjelenését Japánban hatalmas érdeklődés előzte meg, köszönhetően a korábbi albumok sikereinek, illetőleg a Szőke Nikoletta Quartet 2010-es teltházas koncertjeinek a patinás tokiói jazzklubban, a Cotton Clubban. A világ egyik legismertebb jazzkulbbjában olyan neves világsztárok szerepelnek rendszeresen, mint a Branford Marsalis Quartet, a Roy Hargrove Quintet, Natalie Cole, Mike Stern, Jim Hall, Brian Blade vagy például a Manhattan Transfer.
Az anyagot, - csakúgy, mint az előző korongot, a My Song-ot - Niki állandó zenésztársaival, Szakcsi Lakatos Róberttel (zongora), férjével, Barcza Horváth Józseffel (nagybőgő) és Mohay Andrással (dobok) rögzítette. Az új lemez gondosan kiválasztott repertoárjában szerepelnek saját szerzemények és egyedi hangvételben feldolgozott pop dalok is, például Stingtől, George Michaelttól vagy Aretha Franklintől. Az egész lemezre jellemző a quartet által az évek során kialakított egységes, lírai hangzás, miközben nagyon sokszínű, változatos, dinamikus anyagot hallunk.
A Shape of My Heart album előkészületeivel kapcsolatban kérdeztük a művésznőt.
Az előző album rögzítéséhez külföldre utaztatok. A Shape of My Heart hol készült?
A lemez felvétele Magyarországon, a diósdi Phoenix Studios-ban zajlott, két napon át. A stúdiómunkát intenzív próbafolyamat előzte meg természetesen, ezért is tudtuk ilyen rövid idő alatt felvenni az anyagot. Kisgyermekes anyukaként ragaszkodtam ahhoz, hogy ne kelljen külföldi stúdióba utaznom, mint az első, japánoknak felvett lemezemnél, amelyet még Münchenben rögzítettünk.
A lemezen feldolgozások és saját szerzemények is szerepelnek, amelyekhez te írtad a dalszövegeket. Hogyan formálódott a koncepció?
Tizenkét dal található az albumon, melyből öt saját szerzemény, a többi pedig popfeldolgozás illetve jazz standard. Az öt saját szerzeményből kettőt Józsi, kettőt Robi, egyet pedig egy nagyszerű zenész barátunk, Rozsnyói Péter írt. Az angol szöveget mindegyikhez én írtam, attól függően, hogy milyen benyomásom volt a dal hangulatáról első hallásra. Van, amelyikről egy szenvedélyes szerelem, van, amelyikről éppen egy nagy csalódás jutott eszembe, de van olyan szövegem is, ami a gyermekkor utáni vágyakozásról szól, amikor még mindannyian egy nagy játszótérnek látjuk az egész világot. A feldolgozásoknál pedig mindig fontos szempont a személyes kötődés - akár a dallamvilága, akár a szövege, akár a hangulata iránt -, legyen szó popdalról vagy jazz kompozícióról. Így kerülhetett fel a lemezre például egy régi kedvencem, George Michael Jesus To a Child című
száma vagy a címadó Sting dal, a Shape of My Heart.
Különleges élményben volt részed a Shape of My Heart elkészülése közben.
Második gyermekemmel, Milánnal akkor jártam az ötödik hónap végén. Az élet olyan érdekes fordulatokat tud produkálni. Sokan azt hiszik, hogy az énekesi pálya nehezen összeegyeztethető az anyasággal, az én életem viszont - számomra csodálatos módon - pont úgy alakult, hogy az eddigi négy lemezemből hármat áldott állapotban vettem fel. Az első kettőt Biankával, a negyediket pedig Milánnal a szívem alatt énekeltem fel.
Melyik dal a személyes kedvenced az albumról?
A nagy kedvencem az előbb említett Jesus To a Child. Régi vágyam teljesült azzal, hogy ezt a dalt felvettük lemezre. A dal eredetileg ballada, de a próbákon a fiúk egy olyan grooveötlettel álltak elő, amitől rögtön lüktetni kezdett, és az első próbálkozásra éreztük, hogy nagyon erős atmoszférája van. Sikerült úgy a saját képünkre formálni, hogy közben megmaradt a dal eredeti mondanivalója. Büszkék vagyunk erre a feldolgozásunkra.
A Shape of My Heart magyarországi bemutatója után sem fogsz unatkozni. Mire készülsz?
Nagyon sűrű lesz számomra a 2011-es év. Egyrészt a lemezbemutató után játszani fogjuk országszerte a Shape of My Heart anyagát, másrészt ősszel bemutatunk egy vadonatúj, magyar nyelvű R’n’B-jazz produkciót, melyben a quartet kiegészül Lamm Dávid gitárossal, valamint két szenzációs fiatal zenésszel, Bolla Gábor szaxofonossal és Pecze Balázs trombitással. Oláh Kálmán zongorista-zeneszerzővel készülünk egy Michel Legrand esttel, melyben Balázs Elemér és a férjem, Józsi fogja alkotni a ritmusszekciót, és Winand Gáborral ketten fogunk énekelni szólóban és duóban egyaránt Kálmán által egyéni módon hangszerelt Michel Legrand szerzeményeket. Mindemellett októberben rögzítjük az ötödik lemezemet a quartettel, melynek megjelenése jövő év februárjában lesz, valamint felkért vendégszereplésre Aaron Hardin amerikai R’n’B/soul producer egy karácsonyi lemezre, melynek megjelenése november elején lesz az Egyesült Államokban. Azt hiszem, nem fogok
unatkozni.
A lemezbemutató koncerten a Shape of My Heart anyagát hallhatjuk, a Szőke Nikoletta Quartet előadásában: Szőke Nikoletta – ének, Szakcsi Lakatos Róbert – zongora, Barcza Horváth József – nagybőgő, Mohay András – dobok. Vendégművész: Tony Lakatos – szaxofon.
„Ha nem zenélhetnék, sporthorgász lennék” - Interjú a Fonogram-díjas Bin-Jip gitárosával, Gyémánt Bálinttal
Forrás: zene.hu
Szerző: Szeli Dóra Réka
Gyémánt Bálint gyermekkora óta a zene rabja, a jazz mágikus ereje hamar elcsábította a komolyzenei tanulmányoktól. Szakmai fejlődését kiváló magyar zenész-pedagógusok segítették, többek között Tornóczky Ferenc, Babos Gyula, Horányi Sándor, Juhász Gábor, és Fekete-Kovács Kornél. Tehetségének és a kitartó gyakorlásnak köszönhetően első magyarként nyert ösztöndíjat a Norvég Zeneakadémiára, Hakon Storm és Staffan William Olson voltak mesterei.
A virtuóz gitárművész 2008-ban szerezte meg diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Bálint rövid idő alatt a magyar jazz élet kiemelkedő szereplőjévé vált. Saját triója mellett több rendkívül nívós zenekarban is játszik: például a Transform Quintetben, Gereben Zita zenekarában, a Hammondáriumban, tagja a Fonogram-díjas Bin-Jip-nek. Alkalmanként olyan hazai kiválóságok hívják vendégükként, mint Harcsa Veronika vagy Lantos Zoltán – előbbivel Tokióban, utóbbival pedig Indiában koncertezett. Mind hazai, mind nemzetközi koncertek, fesztiválok, klubok aktív, rendszeres fellépője.
"A zenélés az kommunikáció. Nem véletlenül mondjuk azt, hogy játszuk a zenét, nem pedig csináljuk. Igyekszem kommunikálni, figyelni, adni és kapni. Nem is tudom, milyen nyelv van még a világon, ami nemzetközi ennyire, mint a zene. Néha belegondolok abba, hogy mit csinálnék, ha nem zenélnék. Nem tudok releváns választ adni erre a kérdésre. Biztosan valami nagyon más dolgot. Sporthorgász lennék."
A fenti gondolatokat Szeremi Balázs riportfilmjéből származnak. A kisfilm Gyémánt Bálint átlagosnak nem mondható életébe enged bepillantást.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



