2012. július 4., szerda

Zámbó Jimmytől Chaka Khanig – Vörös Janka sokoldalúságának titka


A Vörös Janka Group 2011 januárja óta működik olyan kiváló fiatal jazz zenészekkel, mint Fövenyi Máté (gitár), Horváth János (zongora), Bögöthy Ádám (bőgő) és Hoff Marcell (dob). A zenekar énekesnője, Vörös Janka, jelenleg Pély Barna és Mikecz Kornél tanítványa a Kodolányi János Főiskola jazz tanszakán, Székesfehérváron. Jankával beszélgettünk.


A biográfiádban azt írod, hogy közel áll hozzád a komolyzene, Maloschik Robi bácsi pedig a blues jövendő királynőjét látja benned. Ki az igazi Vörös Janka, melyik stílus áll hozzá legközelebb?

Vörös Janka Nagyon nyitott vagyok zeneileg, viszont a jelenlegi ének stílusomon sok hatás érvényesül. Apukám miatt a jazz, blues, jazzrock és rock (most már az Öcsém miatt is). Anyai ágról a komolyzene. (Sőt, egyik nagymamám Zámbó Jimmy nagy tisztelője... :-) )
 
Gyerekkoromban minden Apukám vezette Hang-Szín-Tér Big Band koncerten ott voltam, 12 évesen Manhattan Transfer rajongó voltam, 14 évesen kaptam meg az első vokális jazz lemezemet (Diana Krall, Love Scenes), 15 évesen már Kelemen Angihoz jártam, akkortól kezdve pedig imádom Ellát. Egyébként nem vagyok elvakult jazzhallgató, szeretem Dianne Reevest, Carla Cookot, Dee Dee Bridgewatert, de mostanában egyre több Quincy Jones szerzeményt hallgatok, és örök kedvenceim Chaka Khan, Patti Austin és a Tower of Power...
Ja és imádom a bluest!


Miért és milyen céllal döntöttél az éneklés mellett?

Vörös Janka Én amióta az eszemet tudom, énekes szerettem volna lenni, kisebb nagyobb kitérőkkel, mert vonz az irodalom és a képzőművészet is. Azt, hogy miért énekelek, nem tudom, egyszerűen ekkor érzem magam leginkább önmagamnak. Ez ugyan közhely, de ekkor tudok kiteljesedni.
A célján még sosem gondolkoztam, a művészet alapvetően öncélúság.
Szeretném, ha minél többen hallanának minket, mert manapság mindenkinek rengeteg gondja van. Ha arra a másfél órára, amíg játszunk, elfelejtik a gondjaikat (boldogság), az már óriási eredmény!

Mesélj kicsit a zenésztársaidról! 

2010 nyarán hallottam először Janó, Ádám és Marcell trióját. Kitűnő játékukon túl lenyűgözött zenei alázatuk. Mátéval a kezdetek óta játszunk együtt, nem volt kérdés a gitáros szerepe. Amikor 2011. január közepén összeültünk az első próbára, már nem volt kérdés. Rettentően inspirálnak a fiúk, viszont feszélyez is profizmusuk.
Akkor vált nyilvánvalóvá számomra, hogy ők is úgy szeretnek, mint én őket, mikor a Talentométer döntőjéből nem jutottunk tovább.




Több tehetséges jazz énekesnő vett már részt tehetségkutatókon – vannak ez irányú terveid?

Vörös Janka Mindig megkörnyékeznek a tehetségkutatók munkatársai. Viszont tartom magam ahhoz, hogy tényleg nagyon vonzó a gyors "befutás", viszont legalább akkora esélye egy gyors és indokolatlan bukásnak is, pont emiatt a felpörgetett, üzleties eladási mód miatt. Nem feltétlenül a tehetség az elsődleges szempontja a menedzsereknek (hiszen nem jutottak tovább bizonyos fordulókon), hanem inkább az eladhatóság.

Milyen dalokat hoztok nekünk Boglárra?

Vörös Janka Elsősorban teljesen újjá hangszerelt feldolgozásokat játszunk, de már születnek a saját számok is. Bogláron (is) legjobb tudásunk szerint szeretnénk játszani, nagyon nagy megtiszteltetés a fesztivál első zenekaraként fellépni, úgyhogy rengeteget próbálunk. Nem fogunk csalódást okozni!


Jövőbeni tervek, lemez, koncertek?

Vörös Janka Szerencsére a nyárra több szakmailag jelentős koncertre kaptunk meghívást, pl. a Debreceni Jazznapok, FEZEN, ahol Harcsa Veronikával Al Di Meola előtt játszunk majd. megyünk a Szigetre is, és a balatonlellei Babel Kertbe, ahol már tavaly is nagyon jól éreztük magunkat!
Lemezen is gondolkodunk, bár nehéz szponzorokat, kiadót találni, pláne, ha azt nézzük, hányan vesznek manapság jazzlemezt. Elsődleges szempontunk most, hogy minél többen ismerjenek meg minket, minél több embert fogjunk meg, és ezután minél többen jöjjenek vissza a koncertjeinkre.

2012. július 1., vasárnap

Szerencsés véletlen, hogy nem autószerelőnek ment – chatvégen Rozgonyi Péter hangmérnök

by SzDR

Rozgonyi Péter, Artisjus-díjas hangmérnökünk, szinte a kezdetektől járul hozzá a „Jazz és a Bor Fesztiválja” sikeres lebonyolításához. Keze alatt mondhatjuk, hogy a jazz zenei élet legnevesebb előadói fordultak meg. A fesztivál idején a mi Rozink egy külön kis szigetet birtokol, és az avatatlan szem mindössze annyit láthat, hogy egy fotelból ülve hallgatja a koncerteket és időnként mintha az előtte lévő keverőpulton igazítana valamit. Péter valójában hosszú évekig tanulta ezt a tevékenységet, és amikor nem Balatonbogláron fesztiválozik, akkor 20 éves hangmérnöki tapasztalatával a háta mögött az R27 Stúdiót vezeti: felvételeket készít, mixel, masterel és koncerteket vesz fel. Persze kicsit tovább kíváncsiskodtunk …

Mikor és hogyan lettél hangmérnök?
Rozgonyi Péter: 1993-ban készítettem az első önálló felvételemet, azóta kb. 450 lemezt csináltam. Ahogy az már lenni szokott, a pályámat egy szerencsés véletlennek köszönhetem. Egyébként valszeg autószerelő lennék ... :-)
Vannak kedvenc zenéid, zenekaraid?
Rozgonyi Péter: Szinte mindenféle zenét hallgatok. Igazából hangulatfüggő... Mindenki a kedvencem, akivel jó dolgozni, így elmondhatom, hogy mindegyik munkámat szeretem, és mindegyiket másért. Van, amit éppen azért, mert nagyon rossz lett, de sokat tanultam belőle.
Pontosan mióta is jársz Balatonboglárra?

Rozgonyi Péter: Tücsi biztosan jobban tudja, mióta járok Boglárra, de imádok ott lenni, mert mindenkit szeretek. A szúnyogokat is!!!
(Pedig azok igazán kegyetlenek és nem viccelnek, ha vérszívásról van szó! - a szerk.)
Milyen a 2012. éved egyébként? Érzel valamit a misztikumából? :-)

Rozgonyi Péter: Misztikusnak nem tartom 2012-t, mert nem vagyok "hívő". Az évem szakmailag borzasztó! Remélem, a fesztivál javít valamit a dolgon!!! :-)
Milyen bort hűtsünk be neked?
Rozgonyi Péter: száraz rose -t.......:-)))))))))

2012. június 25., hétfő

Jász András Kultúrfunk

by SzDR

Ahogyan az már lenni szokott, idén is bemutatjuk fesztiválunk fellépőit szépen, ámde nem sorjában :-)! Kezdjük egy igen figyelemre méltó és tehetséges fiatalemberrel, Jász Andrással és nagyszerű zenésztársaival a fesztiválra hangolódást - hölgyeim és uraim, 2012. július 12-én, csütörtökön első zenekarként a XIII. "Jazz és a Bor Fesztiválja" színpadán a Jász András Kultúrfunk!


Jász András sokszínű zenéjét a balatonboglári jazzerek tavaly már megismerhették, akkor a Django Free formációval lopta be magát a szívekbe. A népszerű és sokat foglalkoztatott (nem kevésbé jóképű! megj. a szerk. nő) szaxofon művész 2007-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakán, játékában a funkos hard-bopos hatás érezhető. 2007-ben részt vett Jackie Orszaczky utolsó hazai koncertjein, illetve fellépett Billie Cobham-mel Budapesten. Jelenleg olyan zenekarokban szaxofonozik, mint a Ghymes együttes vagy a Kéknyúl Hammond Band.



A biográfiátok szerint 2011-ben, hosszas tervezést követően alakultatok meg. Hogy is volt ez pontosan?

Jász András:  A hosszas tervezgetés elsősorban rám vonatkozik abban az értelemben, hogy már nagyon rég érlelődött bennem egy új banda gondolata, ahol esetleg eljátszhatjuk a főként a diplomázásom után írt dalaimat. Ezen kívül kezdett körvonalazódni bennem egyfajta dallamvilág és hangzás, aminek teret szerettem volna engedni. Két barátommal-kollégámmal külön-külön ismerkedtem meg, de mindkettőjük játékában az első pillanatban hallottam, hogy van közös mondanivalónk a zenéről, ezért is gondoltam úgy, hogy ők lennének a legmegfelelőbbek erre a zenei kísérletezésre. Sebestyén Áron nagyon dallam centrikus zongorista, ami nekem nagyon fontos, Szabó Tamás pedig azt a feszességet tudja hozni, ami egy miénkhez hasonló funk alapú jazz zenénél elengedhetetlen. Ezen kívül mindketten benne vannak minden új 'őrületben' :-) és kísérletezésben.



Nagyon egyedi és trendi a zenekar neve :-) - Te találtad ki?

Jász András Funk alapú jazz zenét játszunk, kalandozunk a blues és a jazz határán, mindezt megpróbáltam kultúrformába önteni. Elek István mondta egyszer velem kapcsolatban, hogy ha egyszer saját zenét csinálok, akkor az olyan kulturmuzsika lesz. Hogy ez baj-e, nem tudom.

Nembaj, Andris, nem baj! Még ilyet, sokat! (megj. a szerk.)

A Kéknyúl koncerteken alaposan meg szoktátok táncoltatni a közönséget – most mire számíthatunk?

Jász András  Valóban, a Kéknyúlban íródott kompozíciókhoz hasonlóan itt sem egy feltétlenül a koncert egész hosszát nézve "egy helyben ülős jazz koncertről" van szó :-), de ezt általában a közönség eldönti :-)



Mik a tervek Boglár után? Turné, lemez, új dalok?

Jász András Készül az első lemezünk, „Lulu a moziban" címmel. A mostani dalainkat tartalmazza majd, azt ahol most tartunk, reméljük, ősz táján a közönségünk a kezében tarthatja. Ez természetesen teljes egészében meghatározza a mostani nyarunkat, de próbálkozunk jelen lenni több helyen is. A Múzeumok Éjszakáján a Vajdahunyad várában játszottunk, júliusban a Balatonboglár után az első Jászberényi Jazz Napok vendégei leszünk.


XIII. Beköszönő - 2012

"A Jazz és a Bor Fesztiváljára" az idei misztikus 2012. esztendőben kiemelt misztikussággal, 13. alkalommal kerül megrendezésre, köszönhetően a soha meg nem pihenő boglári szervező csapatnak, a Helyiérték Egyesületnek és az ország különböző régióiból érkező, népes önkéntes csapatának. 

Egy nagy tapsot nekik, és a rendezvény édesanyjának, Tücsinek :-). 




2012. január 11., szerda

A David Yengibarjan Trióval nyitja az újévet a boglári jazz klub

A Balaton kulturális csomópontja 2012-ben is színvonalas koncertekkel várja a jazz szerelmeseit. A nyitó koncertre január 28-án kerül sor, a világszerte elismert tangóharmonika  művész és zenekara, a David Yengibarjan Trió zenél 20.00 órától a balatonboglári művelődési ház színpadán. 

David szerzeményeinek gyökere az örmény népzene, amelyet egyedi módon ötvöz az európai és amerikai jazz elemeivel. Zenei világának kialakulására nagy hatást gyakorolt az argentin tangó, illetőleg az azt megújító Astor Piazzolla muzsikája. Miképpen zenéjét, őt magát is sokszínűség jellemzi: számos film és színházi darab zenéjének szerzője, jazz és világzenei fesztiválok állandó fellépője.  



A trió két másik tagját sem kell szinte bemutatnunk: Bata István basszusgitáros számtalan kiváló zenekarban játszik, többek között olyan formációkból ismerhetjük, mint a Barabás Lőrinc Eklektric, Special Providence, a közkedvelt keddi Random Tripek állandó tagja. A dobok mögött Badics Márk játékát csodálhatjuk majd, a fiatal tehetséget a boglári közönség a Kéknyúl Hammond Band zenekar koncertjén már hallhatta.





MEGLEPETÉS! A koncertre látogatók a meghatározó Zen e-élmények mellett  nagyon titkos és nagyon kreatív ötleteket gyűjthetnek be a 2012-es jóslatok  (illetve azok bekövetkeztének elkerülése) vonatkozásában csak Bogláron, csak január 28-án, csak 20.00 órától a művházban ...