A XIII. "Jazz és a Bor Fesztiválja" vasárnap este zárja kapuit. 18.00 órától a Boglári Jazz Tábor ifjú tehetségei lépnek színpadra, majd a Budapest Jazz Orchestra koncertjét hallgathatjuk meg. A koncert sztárvendége Ed Neumeister (USA)!
Az 1998-ban megalakult Budapest Jazz Orchestra igazán nagy áttörést
jelentett a hazai jazz-élet számára, hiszen létrejött Magyarország első,
professzionális big bandje, mely hangzásával a '20-as évek Amerikáját
idézte.
A zenekar dinamikus fejlődése során a műfaj jelentős zenei
állomásait végigjárva mára a kortárs zene világszinten is elismert
reprezentálójává nőtte ki magát. A BJO kiváló munkásságának ékes
bizonyítéka az elmúlt 13 év, mely idő alatt számos koncert, hazai-és
nemzetközi elismerés, illetve megszámlálhatatlan külföldi előadó
színesítette a zenekar palettáját. A BJO ars poetica-ja: a kortárs jazz, big band zene művelése mellett
ápolni a kapcsolatot a műfaj gyökereivel és közkinccsé tenni annak
értékeit, szakmai tapasztalatait pedig továbbadni a fiatal muzsikus
generációnak.
A zenekar a hagyományos 17 tagú big band felállást követi: szaxofon –
Csejtey Ákos, Kollmann Gábor, Zana Zoltán, Dennert Árpád, Varga György;
harsona -Schreck Ferenc, Ladányi Ádám, Skerletz Gábor, Nagy Viktor
Dániel; trombita -Csizmadia Dávid, Hámori János, Puskás Csaba, Meggyes
Ádám; zongora – Juhász Attila; gitár – Gyárfás István; nagybőgő – Hárs
Viktor; dob – Berdisz Tamás.
A BJO munkássága során – a hazai jazz együttesek között egyedülálló
módon - számos nemzetközileg elismert művésszel dolgozott együtt, mely
által a BJO nemzetközileg is elismert big band-é vált. Néhány példa a
világhírű vendégek legkiválóbbjai közül: Pat Appleton (Németország),
George Duke (USA), Peter Erskine (USA), Ladislav Fidri (Horvátország),
Thomas Gansch (Ausztria), Jasper van’t Hof (Hollandia), David
Kweeksilver (Hollandia), Butch Lacy (Denmark), Mark Nightingale (UK),
Tony Lakatos (Germany), Dave Liebman (USA), Kevin Mahogany (USA), Al Di
Meola (USA), Bob Mintzer (USA), Ed Neumeister (USA), Ken Peplowski
(USA), Chris Potter (USA), Harry Sokal (Ausztria) Tommy Vig (USA).
Boglárra a Graz - i Egyetem harsona tanára, a Vanguard Jazz Orchestra hangszerelője és zeneszerzője,
a Michel Camilo New York Band és a New York Trombone Quartet harsonása érkezik a BJO-val! A zenekar sztárvendége olyan legendás big band-ekben játszott, mint
a Duke Ellington Orchestra, Lionel Hampton, Buddy Rich, Gerry Mulligan Big Band, vagy a Mel Lewis Jazz Orchestra. A Budapest Jazz Orchestra legutóbb két éve adott közös koncertet a bécsi Porgy & Bess jazzklubban. Akkor a zenekar vendége Jeff Ballard volt dobokon, a Budapest Jazz Orchestrá - t Ed Neumeister vezényelte. A boglári közös koncerten Ed Neumeister munkái, illetve a jazz irodalom remekművei lesznek hallhatóak.