2012. július 14., szombat

A Budapest Jazz Orchestra és Ed Neumeister (USA) zárja a fesztivált

A XIII. "Jazz és a Bor Fesztiválja" vasárnap este zárja kapuit. 18.00 órától a Boglári Jazz Tábor ifjú tehetségei lépnek színpadra, majd a Budapest Jazz Orchestra koncertjét hallgathatjuk meg. A koncert sztárvendége Ed Neumeister (USA)! 

Az 1998-ban megalakult Budapest Jazz Orchestra igazán nagy áttörést jelentett a hazai jazz-élet számára, hiszen létrejött Magyarország első, professzionális big bandje, mely hangzásával a '20-as évek Amerikáját idézte. 

A zenekar dinamikus fejlődése során a műfaj jelentős zenei állomásait végigjárva mára a kortárs zene világszinten is elismert reprezentálójává nőtte ki magát.  A BJO kiváló munkásságának ékes bizonyítéka az elmúlt 13 év, mely idő alatt számos koncert, hazai-és nemzetközi elismerés, illetve megszámlálhatatlan külföldi előadó színesítette a zenekar palettáját. A BJO ars poetica-ja: a kortárs jazz, big band zene művelése mellett ápolni a kapcsolatot a műfaj gyökereivel és közkinccsé tenni annak értékeit, szakmai tapasztalatait pedig továbbadni a fiatal muzsikus generációnak.



A zenekar a hagyományos 17 tagú big band felállást követi: szaxofon – Csejtey Ákos, Kollmann Gábor, Zana Zoltán, Dennert Árpád, Varga György; harsona -Schreck Ferenc, Ladányi Ádám, Skerletz Gábor, Nagy Viktor Dániel; trombita -Csizmadia Dávid, Hámori János, Puskás Csaba, Meggyes Ádám; zongora – Juhász Attila; gitár – Gyárfás István; nagybőgő – Hárs Viktor; dob – Berdisz Tamás.


A BJO munkássága során – a hazai jazz együttesek között egyedülálló módon - számos nemzetközileg elismert művésszel dolgozott együtt, mely által a BJO nemzetközileg is elismert big band-é vált. Néhány példa a világhírű vendégek legkiválóbbjai közül: Pat Appleton (Németország), George Duke (USA), Peter Erskine (USA), Ladislav Fidri (Horvátország), Thomas Gansch (Ausztria), Jasper van’t Hof (Hollandia), David Kweeksilver (Hollandia), Butch Lacy (Denmark), Mark Nightingale (UK), Tony Lakatos (Germany), Dave Liebman (USA), Kevin Mahogany (USA), Al Di Meola (USA), Bob Mintzer (USA), Ed Neumeister (USA), Ken Peplowski (USA), Chris Potter (USA), Harry Sokal (Ausztria) Tommy Vig (USA).

Boglárra a  Graz - i Egyetem harsona tanára, a Vanguard Jazz Orchestra hangszerelője és zeneszerzője, a Michel Camilo New York Band és a New York Trombone Quartet harsonása érkezik a BJO-val! A zenekar sztárvendége olyan legendás  big band-ekben játszott, mint a Duke Ellington Orchestra, Lionel Hampton, Buddy Rich, Gerry Mulligan Big Band, vagy a Mel Lewis Jazz Orchestra. A Budapest Jazz Orchestra legutóbb két éve adott közös koncertet a bécsi  Porgy & Bess jazzklubban. Akkor a zenekar vendége Jeff Ballard volt dobokon, a Budapest Jazz Orchestrá - t Ed Neumeister vezényelte. A boglári közös koncerten Ed Neumeister munkái, illetve a jazz irodalom remekművei lesznek hallhatóak.

 









Naked (XS) és Ba-Lan-cE

 Naked (XS)


Nenad Brankovic - gitár, Branislav Radojkovic - basszus, nagybőgő, Ivan Mihajlovic - basszus, Goran Milosevic - dob, Djordje Mijuskovic - hegedű, Milos Punisic - harmonika 

A belgrádi Naked együttes zenéje a jazz-ben gyökerezik, de megannyi más ízesítéssel is büszkélkedik. Muzsikája a játékon és a játékosságon alapul, azaz állandó változásban van megannyi ösztönös rögtönzéssel és pillanatnyi hangulatokkal.

Hangzásukban ott van a funk lüktetése, a népzene számos motívuma, tört ritmusok, és egy kis pszichedélia, amely jórészt az effektezett hegedűhangoknak köszönhető. A teljes hangkép meghatározó eleme végig a szenvedélyes harmonika és hegedű párbaja marad.

BA-LAN-cE


Babos Gyula - gitár, Lantos Zoltán - hegedű, Emilio - ütők, Ávéd János - szaxofon, Fonay Tibor - bass, Balogh László - dobok, Lakatos Pecek Krisztián - bőgő, basszusgitár

Babos mesélő gitárhangjai, Lantos brilliáns indiai hegedűjátéka, Emilio fékezhetetlen roma éneke jelenti a tagadhatatlan és vállalt kapcsolatot a gyökerekhez, Ávéd Jani a modern jazz saxofon játék ifjú mestere. Fonay Tibi a bass- titán, Balogh Lacika a szintén ifju dobos csoda. Ők ketten a motorok, melyhez csatlakozik harmadikként Emilio páratlan ütős talentuma. "VISSZA A JÖVŐBE..."






































2012. július 12., csütörtök

Ma este Jász András Kulturfunk és Vukán Trió!

Ma este Jász András zenekara után Vukán György (zongora), Balázs Elemér (dob) és Lakatos Pecek (bőgő) lép színpadra!

A zongora virtuóz mestere, Vukán György talán a legsokoldalúbb muzsikus a mai magyar jazzvilágban. Egyike volt azoknak, akik lerakták ebben az országban a művészi szinten játszott jazz alapjait. Tehetsége és tevékenysége messze meghaladja a műfaj korlátait. A bőgős, Pecek Lakatos Krisztián 21 éve dacára már hatalmas szakmai elismerésnek örvend. Lendületes, virtuóz, lehengerlő zenész. 2003-ban megnyerte az Országos Jazzbőgő Versenyt, 2004-ben Bolla Gáborral egy csapatban, a Next Generation-nel hengerelte le a Londoni Jazz Fesztivál közönségét és a Pecek Lakatos Trió tagjaként 2007-ben részesült hatalmas ovációban a neves londoni 606 Club-ban. A triót az ország sokak szerint legjobb dobosa, Balázs Elemér egészíti ki. Balázs Elemér, kinek saját együttese szintén tekintélyes nemzetközi hírnévre tett szert, a magyar jazzvilág egyik legkeresettebb zenésze. Vukán Györgyhöz hasonlóan, ő sem szorul bemutatásra a műfaj kedvelőinek.

2012. július 8., vasárnap

Fekete-Kovács Kornél - Veiszer Alinda riportja az MTV műsorán


Fekete-Kovács Kornél rendkívül sokat foglalkoztatott muzsikus, szólistaként és stúdiózenészként több mint száz lemezen működött közre, és hangszerelőként is folyamatos résztvevője a magyar kortárs-, jazz-, és könnyűzenei életnek. 


Számos korábbi zenekara közül kiemelkedik a Brass Age, az Oláh Kálmán Szextett, a Blacksmith Workshop, illetve a jelenleg is működő Dés László Septet. A Budapest Jazz Orchestra alapítója, 1998-tól 2005-ig művészeti igazgatója és szólistája. 2005-től a Balatonbogláron több ízben koncertező Modern Art Orchestra vezetője, 2006-ban pedig megalakította a Fekete-Kovács Kvintettet.  

Pályája során olyan neves nemzetközi zenekarokban játszott, mint az IASJ Big Band (Koppenhága), az EBU Big Band (Amszterdam-Budapest), a Brande International Music Workshop Orchestra (Dánia), az UMO Jazz Orchestra (Finnország), a Central Europian Jazz Connection, East Europian Artsamble és a Finn-Magyar Jazz Műhely.

Az elismert művészt Vieszer Alinda kérdezte a kezdetekről, a jazzről az MTV műsorában.

 

Zeneszerzőként számos kisebb kompozíció mellett a Budapest Jazz Szvit szerzője.  Második big bandre íródott egész estés darabja, A Vándor, melynek premierjére 2002-ben került sor az EBU Jazz Orchestra előadásában. (Human circle - The Wayfarer, BMC CD 088). A művek sorában ezt követte a Zsoldos Bélával közösen jegyzett Üstdobverseny, utána a 2005-ben íródott Dedications című szvit, majd a Karácsonyi Napló, mely a Modern Art Orchestra első lemezének anyagául szolgált 2006-ban.  A Tölgy és a Méh című egész estés szerzeményét Wallace Roney és a Modern Art Orchestra mutatotta be a 2006-os Budapest Jazz Fesztiválon. A Fekete-Kovács Quintet Symphonic Project egy 90 perces zenei anyag, amely kvintett és a Pannon Filharmonikus Zenekar által került bemutatásra 2008 áprilisában, majd a Miskolci Szimfonikus Zenekarral 2009 márciusában.




1995-től 2010-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszékének, és 1998-tól  a Kőbányai Zenei Stúdió tanára. 

Díjai: Fonogram-díj (2011), Artisjus Zenei Alapítvány díja (2000. és 2004.), Arany Zsiráf-díj (2000), eMeRTon díj - Az Év Zeneszerzője (2002), Liszt Ferenc-díj (2009).

A zenekar tagjai:

Bolla Gábor - szaxofon,
Fekete - Kovács Kornél - trombita
Csizi László - dob
Soós Márton - nagybőgő
Szakcsi Lakatos Róbert - zongora

 

2012. július 4., szerda

Zámbó Jimmytől Chaka Khanig – Vörös Janka sokoldalúságának titka


A Vörös Janka Group 2011 januárja óta működik olyan kiváló fiatal jazz zenészekkel, mint Fövenyi Máté (gitár), Horváth János (zongora), Bögöthy Ádám (bőgő) és Hoff Marcell (dob). A zenekar énekesnője, Vörös Janka, jelenleg Pély Barna és Mikecz Kornél tanítványa a Kodolányi János Főiskola jazz tanszakán, Székesfehérváron. Jankával beszélgettünk.


A biográfiádban azt írod, hogy közel áll hozzád a komolyzene, Maloschik Robi bácsi pedig a blues jövendő királynőjét látja benned. Ki az igazi Vörös Janka, melyik stílus áll hozzá legközelebb?

Vörös Janka Nagyon nyitott vagyok zeneileg, viszont a jelenlegi ének stílusomon sok hatás érvényesül. Apukám miatt a jazz, blues, jazzrock és rock (most már az Öcsém miatt is). Anyai ágról a komolyzene. (Sőt, egyik nagymamám Zámbó Jimmy nagy tisztelője... :-) )
 
Gyerekkoromban minden Apukám vezette Hang-Szín-Tér Big Band koncerten ott voltam, 12 évesen Manhattan Transfer rajongó voltam, 14 évesen kaptam meg az első vokális jazz lemezemet (Diana Krall, Love Scenes), 15 évesen már Kelemen Angihoz jártam, akkortól kezdve pedig imádom Ellát. Egyébként nem vagyok elvakult jazzhallgató, szeretem Dianne Reevest, Carla Cookot, Dee Dee Bridgewatert, de mostanában egyre több Quincy Jones szerzeményt hallgatok, és örök kedvenceim Chaka Khan, Patti Austin és a Tower of Power...
Ja és imádom a bluest!


Miért és milyen céllal döntöttél az éneklés mellett?

Vörös Janka Én amióta az eszemet tudom, énekes szerettem volna lenni, kisebb nagyobb kitérőkkel, mert vonz az irodalom és a képzőművészet is. Azt, hogy miért énekelek, nem tudom, egyszerűen ekkor érzem magam leginkább önmagamnak. Ez ugyan közhely, de ekkor tudok kiteljesedni.
A célján még sosem gondolkoztam, a művészet alapvetően öncélúság.
Szeretném, ha minél többen hallanának minket, mert manapság mindenkinek rengeteg gondja van. Ha arra a másfél órára, amíg játszunk, elfelejtik a gondjaikat (boldogság), az már óriási eredmény!

Mesélj kicsit a zenésztársaidról! 

2010 nyarán hallottam először Janó, Ádám és Marcell trióját. Kitűnő játékukon túl lenyűgözött zenei alázatuk. Mátéval a kezdetek óta játszunk együtt, nem volt kérdés a gitáros szerepe. Amikor 2011. január közepén összeültünk az első próbára, már nem volt kérdés. Rettentően inspirálnak a fiúk, viszont feszélyez is profizmusuk.
Akkor vált nyilvánvalóvá számomra, hogy ők is úgy szeretnek, mint én őket, mikor a Talentométer döntőjéből nem jutottunk tovább.




Több tehetséges jazz énekesnő vett már részt tehetségkutatókon – vannak ez irányú terveid?

Vörös Janka Mindig megkörnyékeznek a tehetségkutatók munkatársai. Viszont tartom magam ahhoz, hogy tényleg nagyon vonzó a gyors "befutás", viszont legalább akkora esélye egy gyors és indokolatlan bukásnak is, pont emiatt a felpörgetett, üzleties eladási mód miatt. Nem feltétlenül a tehetség az elsődleges szempontja a menedzsereknek (hiszen nem jutottak tovább bizonyos fordulókon), hanem inkább az eladhatóság.

Milyen dalokat hoztok nekünk Boglárra?

Vörös Janka Elsősorban teljesen újjá hangszerelt feldolgozásokat játszunk, de már születnek a saját számok is. Bogláron (is) legjobb tudásunk szerint szeretnénk játszani, nagyon nagy megtiszteltetés a fesztivál első zenekaraként fellépni, úgyhogy rengeteget próbálunk. Nem fogunk csalódást okozni!


Jövőbeni tervek, lemez, koncertek?

Vörös Janka Szerencsére a nyárra több szakmailag jelentős koncertre kaptunk meghívást, pl. a Debreceni Jazznapok, FEZEN, ahol Harcsa Veronikával Al Di Meola előtt játszunk majd. megyünk a Szigetre is, és a balatonlellei Babel Kertbe, ahol már tavaly is nagyon jól éreztük magunkat!
Lemezen is gondolkodunk, bár nehéz szponzorokat, kiadót találni, pláne, ha azt nézzük, hányan vesznek manapság jazzlemezt. Elsődleges szempontunk most, hogy minél többen ismerjenek meg minket, minél több embert fogjunk meg, és ezután minél többen jöjjenek vissza a koncertjeinkre.